Kisunokám, már pár hónapja elhagyta a négykézláb mászást. Nap, mint nap a járás örömét gyakorolja. Szinte napi 8-10 km is megtesz. Kedvenc foglalatossága, mikor eljön hozzánk az, hogy az autóm számtalanszor körbejárja, megvizsgálja. Szerencse, hogy a kocsi nem kerek, mert elszédülne. Így megvan nekünk is a napi kilométerünk utána menve, hogy el ne essen. A napokban hoztam haza egész kenyeret, Zalánka megfogta a két végét és beleharapott a frissen illatozó, életet tartó kenyérkébe. Nem hiába van az imában is: „a mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma”. Mire az asztalunkra kerül, igen sok ember munkája van benne, amire a pék teszi rá a pontot. Sok kitüntetés van a médiában, művészeknek, íróknak, színészeknek, de még egyszer sem hallottam a pékek kitüntetéséről, pedig megérdemelnék!
Gyerekkorunkban Pákozdi Sándor szomszédunk sütötte a finom kenyereket a Kátai úton. Nekünk külön félkilós cipót sütött, később fiamnak, Tominak is sütött két cipót, aminek már 34 éve, hogy bevittük az oviba. A teremben a friss kenyér illata terjedt és az ovisok között szét lett osztva.
Sanyi bácsihoz kapcsolódik a következő történet is: Szólt nekünk, gyerekek gyertek a vonalra dobni a pénzt. Ő 5 forintosokat dobott, mi meg 1 forintosokat dobáltunk a vonalra. Feldobáskor, ha korona volt a miénk, övé a fillér. Mi jól jártunk, mikor az 5 forintos a koronára fordult. Ő meg örült a kölykök örömének.
50 évvel ezelőtt 3 Ft volt a kenyér, most a kenyér kiszámolva 110-szer többe kerül sajnos. Mikor munkába mentünk proletár szendvicset vittünk, mely két szelet kenyér megkenve zsírral hagymával összeborítva. Ma is kellemes étek!
Kell a kis magyar és a kenyér is! Jó, ha sok gyermek születik, hogy e szép ország a magyarok hazája legyen. Kisunokám kívánom mindig meglegyen a napi kenyered!
Józsi bá
