6.1 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Tilos a dohányzás!

Jó pár éve él egy rendelet, hogy a Kórház területén tilos a dohányzás. Egy rajtaütés esetén az elkövetőnek akár 50 000 Ft-ja bántja. A kérdés csupán annyi, hogy ennyi ember szerencsés, hogy nem kapják el vagy csak látszatnak van kint a papír, hogy tilos a dohányzás és senki nem törődik vele. – írta László Ágnes, egy fotó alapján amit a kórházban készített egy arra járó beteg.

A képet készítő elsősorban nem azt kifogásolta, hogy egyesek nem a kijelölt helyen dohányoznak, hanem azt, hogy miért nem lehet egy dobozba, kulturáltan gyűjteni a csikket, miért kell eldobálni a földre. Mások arról írtak, hogy „kórházban dolgozók is csak emberek és igen stresszes munkát végeznek. Szükségesnek látom a dohányzásra kijelölt helyet, hogy kicsit ki tudjanak szakadni hacsak pár percre is a munkából.” A fotó azonban nem a kijelölt helyen, hanem a kórház főbejáratánál készült, ahol „nagyon sok olyan ember is megfordul, akár kisbabával, akár önmagába, aki nem hódol ennek a szenvedélynek és nem is díjazza (…) Az ő érdekeiket is szem előtt lehet tartani. Megoldás a lépcső alján lévő kerékpártároló melletti dohányzásra kijelölt hely. Ahová a beteg és a dolgozó is kényelmesen le tud menni.”

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szeretném látni leendő “városanyánkat” (László Ágnest) ahogy pl. egy napig (24 óra) kiáll a Kórház sarkára és felszólítja a bagózó nagyhasú (terhes) ébenfekete hajú, pipacs-otthonkás 16 éves kismamát a tevékenységének azonnali befejezésére! Tenni tessék! Elküldeni a… kijelölt dohányzóhelyre!
    Tessék tessék… Nem fotózgatni kell! -ami mellesleg az egész kórház területén tilos! -hanem tessék odaállni! Meggyőzni tessék, érvényt szerezni, érvelni… és tűrni ami kap érte.
    Ja, az már nem olyan “kényelmes” mint posztolgatni, oltogatni, csúsztatgatni.
    Ugyanis a Kórház területén lehet dohányozni! De csak a kijelölt helyeken!
    Ott megoldott a csikkek elhelyezése. Az, hogy a képen látható állapot előállhatott, csak következmény. Az emberi nemtörődömség, a nekemlehet és a lesz@rom életérzés materiális megtestesülése.
    Ha Ágnes mégis kiállna a “sarokra” én biztos lefényképezném… 🙂

    • Nagyon tetszett ez a hozzászólás. Főleg az induló képviselő hölgy megnevezése. Valóban illik rá a titulus.Pontosan úgy csinál, mint aki világot akar megváltani.Nehéz lesz, mert kommunikálni nem tud.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...