2.1 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Mezgázos siker Kaposváron

Idén Kaposváron rendezték a 10. Nemzetközi Középiskolás Diák Szántóversenyt 2019. szeptember 20-án. Négy kategóriában indulhattak azok a fiatalok, akik mezőgazdasági szakképzés nappali tagozatán tanulnak: azaz szakgimnáziumi, szakiskolás, technikus diákok mérték össze tudásukat. Előírás volt a „T” kategóriás jogosítvány is.
A ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola is képviseltette magát a versenyen: Mucsinyi Dávid 11. C osztályos tanuló a III. kategóriában indulva (2–3 – testű váltva forgató ekékkel) az előkelő 3. helyet szerezte meg a 22 fős mezőnyben.

A verseny előkészítése már szeptember 19-én megkezdődött a versenyparcellák kisorsolásával, s másnap a nyitóbarázda elkészítése és értékelése után következhetett a verseny szántási feladata a közepesen kötött talajon. Dávid szerint nem volt egyszerű a feladat, és kicsit izgult is (nála idősebb és sokkal tapasztaltabb diákok között kellett megmutatnia rátermettségét), viszont nagyon jól boldogult az ott helyben kölcsönkapott traktorral, eltalálta a megfelelő beállítást, s nyugodtan, szépen végrehajtotta a feladatot. Kitartása, munkája a 3. helyhez volt elegendő, mely eredményre mindannyian büszkék vagyunk.
Köszönettel tartozunk Oláhné Kiszel Edit gyakorlati oktatásvezetőnek, aki energiáját és szabadidejét nem sajnálva támogatta Dávidot és elkísérte a megmérettetésre!

Bergendi Rita – egy büszke osztályfőnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...