16.5 C
Cegléd
2025. október 22. szerda
spot_img

Kossuth-portré pályázat – „Szárnyalj szabadon!”

Június elején hirdették meg Cegléden a Kossuth-portré pályázatot három – felnőtt, középiskolás és általános iskolás kategóriában. A plakát eljutott minden iskolába, kihirdetésre került „rajzos berkekben”, de valahogy kevés munka érkezett az iskolai szezon végéig. Végül határidő hosszabbítással szeptember első két hetében is lehetett még alkotni,  mert a Kossuth napokon terveztük kiállítás készítését a beérkezett munkákból és a díjazott pályaművek kihirdetését.

21 alkotás érkezett be végül, 6 db az általános iskolás korosztályból, 8 a középiskolásoktól, a felnőttek 7 alkotást nyújtottak be. A zsűrizésben képző- és iparművészek, valamint Hegedűs Ágota alpolgármester asszony vettek részt. Az értékelés felelősségteljes, műértő és körültekintő volt.

A Kossuth napokat megelőző délutánra elkészült a kiállítás a Polgármesteri Hivatal aulájában. A megrendezésben Ujházi György CAE Képzőművészeti szekció-vezető, Gulicska Lőrinc és Kiszely Margó vettek részt.

Eredmények:

Általános iskolás kategória:

1. díj Morvai Barnabás 8. évfolyam
2. díj Bereczky Berta 6. évfolyam
3. díj Bezzeg Dorka 8. évfolyam

 

Középiskolás kategória:

1. díj Csányi Anna 10. évfolyam
2. díj Petrányi Emese középiskolás
3. díj Molnár Sára 9. évfolyam

 

Felnőtt kategória:

1. díj Kiszely Margó Forradalom c. festménye
2. díj Gulicska Lőrinc Pöttyös c. festménye
3. díj P. Rónai Gábor „FREE”c. festménye

 

Hegedűs Ágota különdíját Sütő S. Gábor érdemelte ki Ceglédi beszéd c. munkájával.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Reznák Erzsébet, a Ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója is, aki elismeréssel szólt a kiállításról és szeretettel várja a múzeumba az alkotásokat, hiszen, „ha Kossuth, az a Kossuth Múzeumba való”.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...