17.2 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Beköszöntő

Cegléd város honlapján írt a város lakóinak köszöntőt polgármesterként dr. Csáky András. A város első embere így fogalmaz: „Vállalt tisztségem tudatában úgy érzem, nem az a feladatom, hogy szépelgő szavakat írjak honlapunk beköszöntőjében. És az sem, hogy gyönyörű idézeteket keressek, amelyek ugyan hozzánk is szólnak, de közvetlenül nem vonatkoznak ránk. Bennünket a hétköznapok várnak, hiszen bármilyen életkorúak vagyunk, mindannyian a magunk mindennapjait éljük. Ezeket kell megjavítanunk. Méghozzá közösen! Nem rombolva azt, ami jó, de kijavítva azt, ami rossz. Eredeti hivatásomból, az orvoslásból hozom a hippokratészi parancsot: Nil nocere! Soha ne árts!
Cegléd történelmi város. Ezt a rangját is vissza kell szereznünk, ám az idő, a helyzet és a lépések okos sorrendje mégis azt mondja: előbb a mában kell szót értenünk egymással. Erre egyedül a nyitott ajtók önkormányzatának lehet reménye. Az én ajtóm nyitva van. Várok mindenkit, akinek építő gondolata, észrevétele, javaslata, panasza van. A város mindannyiunké. Végre ne csak a lakhelyünk, hanem az otthonunk is legyen!” – írta a ceglédieknek dr. Csáky András polgármester.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Szép gondolatok, de azért mindenféle ötletelésnek időnként nemet kell mondani. Ezekből van ugyanis elég sok az emberek fejében. Az a probléma, hogy mindenki fejében más.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...