Hörömpő Zoltán egykori ceglédi, most szentendrei olvasónk és testvére arról írt levelet a Ceglédi Panorámának, milyen volt az élet az 50-es években Cegléden és hogy családi otthonuk ugyan ma már egy fiatal családnak ad életteret, de bennük tovább élnek a régi emlékek…
Az 1950-es évek elején a mai Deák Ferenc utca Deák tér néven szerepelt, nem ok nélkül.
Az utcában néhány ház állt, de a Köztársaság utcai sarkon a városi Tüzép működött, a Tűzoltóság helyén pedig egy félbe maradt építkezés és egy nagy gödör volt, ez utóbbi tele talajvízzel. A tér jelleget az adta, hogy a köztes területek a senki földje volt, első lábaikon megbéklyózott lovak legeltek, sötétedéskor kóbor kutyafalkák randalíroztak. Ekkor döntött úgy több harmincas évei elején járó házaspár, köztünk szüleink is, hogy itt valósítják meg lakóházukat. Így kerültek ide pl. Cinegéék, Bőtiék, Vágányék, Vezsenyiék és még mások is.
Az akkori állapot mai fejjel elképzelhetetlen volt. A Tüzép elfoglalta a fél utcát, lerakóhelyként használva azt, a fuvarosok lovai a normál élet szerint funkcionáltak, tömény ammónia szag terjengett. Az „úttest” – úgy, mint a Széchenyi út is – kráterekkel volt teli, járhatatlan. Ennek ellenére 1954-1955-ben a köztes területek beépültek és 1956-ban már innen figyeltük a Széchenyi úton Budapest felé tartó orosz tankokat. A mi életünk 3-4 éves korunktól itt zajlott, és özvegy Édesanyánk 2011-ig lakta a házat. Egy sajnálatos kerékpár baleset következtében folyamatos gondozásra szorul, és az idősek otthonában sikerült egy apartmanban elhelyezni őt. A pionírok közül egyedüliként már csak ő van életben, és most eljött az idő, hogy több mint 60 év után megváljunk a szülői háztól. Az érzés fájó, de annyiban örömteli, hogy az Édesapánk által jól megépített ház egy másik, fiatalabb családnakad kényelmes életteret. Mindemellett a régi idők bennünk tovább élnek, amíg élünk.
Hörömpő Zoltán és Tibor
Boldogságos murci…