Gyógyító lélekhangok

A házukhoz látok. Indult a rendelőbe, vagy szép kertjükben munkálkodott. Majd riadtan néztek az ablakszemek: nagybeteg lett. Most az ajtóban állok. Várom. Jön. Jön! A karunk karolva köszön. Segítség ez, öröm is, hogy újra találkozhatunk. S már mosolyog: DR.LÉNÁRD BÉLA gyermekorvos.

Hallgatom. Vox humana, emberi hang az övé, amely gyógyít: a rendelőjében, a zenéjével, s ahogyan óvta-óvja őt a családja, s ahogyan most beszél a sorsáról. A betegségéről is. Nem kérdezem a részletekről, ám ő mégis elmondja már fel-felfénylő tekintettel.  Úgy helyes, hogy én foglaljam össze – csak a lényeget – másfél év drámai küzdelmeit.

Tavaly júniusban külföldön vakációzott a család, amikor intő jel ijesztette meg. Azt hitték, ez csak gyógyszerallergia. Hazatérés után a laborvizsgálat nagyon rossz eredményt mutatott. A vese… Három nap múlva már Budapesten kezelték. Olyan gyógyszert is kapott, amelynek mellékhatása veszélyes állapotot idézett elő. Főleg mozgásában korlátozta. A megfelelő dózisért kísérletek kezdődtek. S az ő küzdelmei fizikailag és lelkileg.  Később váratlanul újabb – majdnem tragikus – fordulat történt. „Haláli gyenge lettem, értsd ezt szó szerint. A feleségemmel már megbeszéltem, hogy ’azután’ mi történjen.” Egy hét a ceglédikardiológiai intenzíven, majd az osztályon. „Elkezdtek mobilizálni. Lassan, de haladtam: mozgásban, gyógyulásban.” Március végén biztatták a kollégák, kezdjen el kicsit dolgozni. Megtette, csökkent tempóban, inkább búcsúzásul. Sok család kereste fel a rendelőben, szerető szavakkal és ölelésekkel köszönték meg neki a gyógyító munkáját. Huszonöt ilyen fotó készült. „Szép búcsút vettem” – mondja, s elmeséli egyik élményét. Amint kijött a postáról, megállt előtte egy fiatal férfi, karján gyermekével: „Jó napot Doktor Úr! De jó látni magát!” – lelkendezett.

–    Orvosként hogyan érintett lelkileg a betegség?

–    Mivel többet tudok a kórról, ezért jobban megijedtem. Átnéztem a nemzetközi szakirodalmat is. De nem tudom, mi okozta a bajt. Egészségesen élek, nincs káros szenvedélyem. Egykor kosaraztam, emiatt is többet kellett volna mozognom. De ez sem magyarázat.  A sors…

–    …Amely már a kiúton vezet.

–    A feleségem is. Nagyon sokat tesz értem. Odaadó fizikai és lelki támaszom.Éppen erre az időre esett a lakás teljes felújítása, ezt egymaga „vezényelte le”. Sokat segít gyermekeinknek, unokáinknak is. Neki talán nehezebb (volt) elviselni ezt a helyzetet. De a szeretet – a családé is – erőt ad mindkettőnknek.

–    Hogyan ismerted meg Jutkát?

–    Kezdő orvosként kerültem a ceglédi kórház gyermekosztályára 1974-ben. Ő Szolnokról jött ide, gyermekápolónő. Csinos, okos nő volt.

–    Ne használj múlt időt!

–    Igazad van, érvényesek rá ezek a jelzők jelen és jövő időben is. Szóval, meglátni és megszeretni…

–    „Egy pillanat hozá meg üdvemet” – ahogyan Petőfi írja.

–    Így történt. S 1977-ben házasságot kötöttünk. Jutka is szép pályán haladt. Átkerült a Török János szakközépiskolába, harminc évig tanított, az utolsó tíz évben igazgatóhelyettesként is dolgozott. Imádta a gyerekeket, az oktatást; több diplomát szerzett.

–    Körülvesz titeket a szép család, s ti őket.

–    Judit lányunk és Nagygyőr Csaba házasságában három fiú született: Gergő, Márton és Bence. Béla fiunk felesége Károly Veronika, egy kislányuk van, Hanna.

–    Milyen volt a te gyermekkorod?

–    Szebbet nem is lehet elképzelni. Ceglédi család vagyunk anyai és apai ágon is, sőt a nagyszülők is ezen a földön éltek. Mindkét nagyapám mozdonyvezető volt. Édesapám huszonhárom évig tanított a Kossuth gimnáziumban.

–    Tanítványa, majd kollégája lehettem. Nagy egyéniségnek láttam: egyenes tartású és jellemű, finom humorú, igényes ember, akinek bilgeri csizmája a sáros időben is fénylett.

–   Szigorúan nevelt, de nagy szeretettel. S persze, az anyai szív melegebb közelségű.

–   Mi irányított az orvosi pályára?

–   Inkább: ki. Gimnáziumi tanárom, Kis Lajos felkarolt, az ő mentorálásávalrészt vettem az országos középiskolai tanulmányi versenyen biológiából – sikerrel. De ekkor még az operaéneklést is sugallta a család, mert állítólag jó hangom volt.  Szép évek következtek a SOTE-n, az orvostudományi egyetemen. A harmadik évfolyamon egyre inkább a gyermekgyógyászat érdekelt. Diploma után hét évet dolgoztam a ceglédi kórház gyermekosztályán, majd házi gyermekorvosként folytattam a munkát. Idén, október 1-jén 45 év szolgálat után orvosi pályám végére értem.

–   Mi az egyedien szép a gyermekgyógyászatban?

–   Szakmai szempontból előny, hogy a gyerekek gyógyulása, regenerálódása sokkal gyorsabb és jobb, mint a felnőtteké. Ez mindig friss sikerélményt ad. Szeretem az embereket, a gyermekeket és a szüleiket. A kis pácienseknek nemcsak a testét, a lelkét is ápoltam. A jó szó ugyanis fél gyógyulás.

Közben jelez a telefonja. „Elnézést, muszáj felvennem. Hello, Martin!” Angolul beszél, könnyedén. Ausztriából hívta M. Breinschmid vibrafonos, ütős zenész, aki nagy sikerrel lépett fel zenekarával Cegléden a dobos gálán.

–   Hogyan tanultál meg ilyen jól angolul?

–   A „vasfüggöny előnyéből”. Nyugatra nem mehettünk, de Lakatos Kálmán angoltanárunk kalapot tartott elénk, levelezőpartnerek címét húztuk ki. Ebből a diákbarátságból öt-hat mára is megmaradt. Sokat segített a zene is, Beatles-számok szövegét fordítottam le. Líbiában is dolgoztam gyermekorvosként. Így „csipegettem föl” az angolt.

–   De ismersz egy másik nyelvet is. Karl Weber német író szerint ugyanis a zene az igazi világnyelv.

–   Életem fontos és szép része a zene. A Táncsics iskolában az első zenei tagozaton alakult ki a szerelem karénekléssel. Hegedülni tanultam, de ezzel a hangszerrel nem tudtam összebarátkozni. Tízévesen zongorával folytattam, majd négy év múlva az akkor divatossá vált gitárt választottam. A gimnáziumban zenekart alakítottunk, 1967-ben összeálltunk a Sinus együttessel, így jött létre a Kugli és a Fókabácsiék. Az angol slágerlista számait játszottuk, közel kétszáz fellépésünk volt.

–   S meghódított a jazz…

–   Kitűnő zenészek játékával és barátságával ragadott magával. Megalakult az András Tamás Trió. Három év után Tamás külföldre távozott. Helyét bravúrosan betöltötte a kitűnő zongorista, dr. Petrik András baleseti sebész főorvos. Tizenötévig zenélt a Petrik Jazz Quartet. Bandi váratlan és korai halála nagy űrt hagyott maga után. A zene, a zenélés mély barátságokra „hangszerelte” a lelkünket. Ötvenkét éve testvéri a kapcsolatom Kármán Sándorral, együttműködök vele a dobos gálák szervezésében. Húsz éve szervezem a gimnáziumban a jazzkoncerteket.

–   Nem csak zenélsz, komponálsz is.

–   Két CD-m jelent meg. Nagy sikert aratott a második (is): My World (Az én világom).

–   Két véleményt idézek erről. László Attila (gitáros, zeneszerző): Béla „nagyon természetesen, őszintén szólaltatja meg belső világát, érzéseit.” Sárik Péter (jazz-zongoraművész, zeneszerző): „Lélekből fakadóan szólalnak meg a gyönyörű dallamok.” Tehát profin. Ezért kérdezem: Hogyan lehetséges orvoslás és zenélés ilyen magas színvonalon?

–   Most én idézek. Dr. Zonda Igor barátom, gyermekorvos és gitáros mondta: „Az orvoslás és a zenélés azért áll közel egymáshoz, mert mindkettő mély humán megnyilvánulás.”

–   Az egyik kompozíciód az After the Storm (A vihar után). Ezt a címet most az előző másfél évedre értem. Ez elhallgattatja a zenélést?

–   Nem. Ugyan nyugdíjas lettem, 70 éves, s talán már nincs bennem annyi tűz. De van egy új repertoárom. Gyakran odaülök a zongorához, sokféle zenét hallgatok, s ha tehetem, koncertekre járok.

–   Tehát már jól-jobban érzed magad?

–   Haladok kifelé, egyre jobb a közérzetem. Egy hónapja még nem tudtam volna veled ilyen hosszasan beszélgetni.

–   Régi fényképeket is hoztál. Gyakran tekintesz vissza az eltelt időre?

–   Igen. Bár rontja az összképet a betegség, de sikeres életpályán jutottam el idáig. Szinte félve mondom ki, annyira óvom a boldogságom: csodás családom, áldásos hivatásom, sikeres zenei alkotásaim, jó barátaim és megtisztelő szakmai, közéleti díjaim vannak. Szóval – szép életem volt.

–   Kérlek, ne használd megint a múlt időt!

–   Akkor a jövőt. Ha Isten megsegít, van még valamennyi „hátra”. Ez nem pesszimizmus, ez realizmus. De látod: fizikálisan és pszichésen a kiútra léptem – ha kissé óvatosan is. Mondd azt légy szíves, hogy ilyen benyomást tettem rád!

–   Mondom…​​​​​​

​​​​​​​​Koltói Ádám

(Portréfotó: Váradi, Fotó: Kisfaludi)