16.6 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Tiltakozás, petíció a menetrendváltozás ellen

Az utasok mellett több önkormányzat – így Kecskemét és Szeged önkormányzata – is tiltakozik a MÁV december közepén életbe lépő új menetrendje ellen, amely a ceglédieket is érinti, ugyanis az új menetrend szerint a szegedi intercity vonatok nem fognak megállni Cegléden. A vasúttársaság azt tervezi, hogy más járatok kárára nem egész 20 perccel csökkenti az IC-k menetidejét Budapest és Szeged között. Egy kecskeméti egyesület petíciót indított a változtatás ellen, amelyet már több mint 3000-en írtak alá.

Az utazóközönség véleményének megkérdezése nélkül szép csendben, fű alatt közzétette a MÁV a december 15-től érvényes menetrendjét, amiben menetidő csökkentést terveznek – kihagyott állomásokkal, köztük a ceglédivel is. December közepétől a 707-es, 712-es, 723-as és 736-os IC-k az eddigiektől eltérően csak áthaladnak Cegléden és nem állnak meg. Továbbá a vasárnapi 738-as és 1733-as IC-k pedig megszűnnek. A petíciót aláírók követelik, hogy „még a bevezetés előtt vonják vissza a Szeged-Kecskemét-Budapest új, utasellenes vasúti menetrendet!”

Földi László országgyűlési képviselő is megkereste a vasúttársaság első emberét az ügyben. „Sajnálatos módon a MÁV nem folytatott egyeztetést a Budapest-Kecskemét-Szeged vasútvonal menetrendi változtatásáról az érintett települések vezetőivel, köztük sem Cegléd, sem Nagykőrös polgármesterével. A probléma megoldása érdekében levélben fordultam Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgató úrhoz. Természetesen mint a térség egyik országgyűlési képviselője állok a rendelkezésre az ügy megoldása érdekében.”– tette közzé a képviselő.

A petícióhoz itt lehet csatlakozni…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...