-5 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Ha december, akkor csíkszeredai kiállítás

Ahogy évek óta, úgy most is, a ckszeredai Nagy István Művészeti Középiskola tanulóinak kiállítása nyílt meg az Advent elején a Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében. November 30-án Máthé Klára építésztanár nyitotta meg a tárlatot.

Érdekes volt Máthé Balázs képes beszámolója, aki a „Végzős diák országos tanulmányi versenyen első díjat nyert:

„Saját, 9-10-11-es, építészet szakos diákjaimmal igyekszem olyan projekteket is szervezni, ami nem csak gyarapította ismereteiket, hanem finomítja kézügyességüket, pontosságukat, fejleszti képességüket a csapatmunkára. A régészek által eddig beazonosított legrégebbi, erdélyi templomi tetőszerkezetek közül négyet választottunk ki. Megismertük a kormeghatározási módszert, tanulmányoztuk a szerkezetet felépítési és statikai szempontból és végül a rajzok alapján modelleztük ezeket. Külön elkészítettük nagyobb léptékben a szaruállást is, kifaragva a csomópontokat, végül eredeti módon, ragasztó nélkül állítottuk össze, mint több száz éve az ácsok. Meggyőződésem, hogy a környezet és történeti fejlődésnek ismerete alapozza meg az alkotói egyéniség és jellem kialakulását.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...