,, Mindenkinek a maga útja a megfelelő arra, hogy békét találjon.”
(Sándor Anikó: Magyar Camino)
Kuklis Judit 2000-ben érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban. Érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára nyert felvételt. Belgyógyász szakorvosnak indult, de a háziorvoslást is kipróbálta. A fentebb írt idézet teljes mértékben igaz rá, hiszen eddigi életét embert próbáló küzdelmek és lélekemelő csodák kísérték…
– Miért választottad a gimit nyolcadik után?
Amióta az eszemet tudom, orvos szerettem volna lenni. Nekem kiskoromtól kezdve anya volt a tökéletes példa erre. Ha ő az óvoda, általános iskola, gimnázium vonalon jutott oda, akkor nekem is így kellett tennem J. Szóval nem volt kérdés, hogy a Várkonyi István Általános Iskola matematika tagozata után irány a gimnázium matek tagozata.
– Milyen volt az osztályod? Hogyan emlékszel vissza a gimis évekre?
Szerencsére több általános iskolai barátnőmmel kezdhettem együtt a gimit, így igazából nem volt nehéz az átállás. Nagyon szerettem ezeket az éveket, az osztályomat, a tanáraimat. Szerintem nem voltunk az a klasszikus minta osztály – erről volt osztályfőnökünk, Mező István talán többet tudna mesélni, – de így legalább izgalmasabb volt a része lenni. Itt élhettem át életem első nagy szerelmét, próbáltam ki életem első cigarettáját, ittam életem első vilmoskörtéjét almalével. Egy dolog teszi szomorúvá a visszaemlékezést, ugyanis sajnos van egy osztálytársunk, aki már nem lehet közöttünk.
– Valószínűleg meg sem kell kérdeznem, hogy mikor döntöttél a pályaválasztást illetően, mert az előbb elmondottak alapján úgy tűnik, hogy körülbelül óvodás korodban, és ebben nagy szerepet játszott édesanyád példája. Megkaptad-e a kellő felkészítést a gimiben?
Az itt kapott tudás elégnek bizonyult ahhoz, hogy felvegyenek a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára. Itt elsőre azért nem volt olyan könnyű a kezdés, mint a gimiben, hiszen egy teljesen új tanulási rendszert kellett megszoknom. A magammal szemben állított maximalizmus nehezen viselte el, hogy ötösnél rosszabb jegyet is kaphatok, akár egyest is. De miután ezt sikerült elengednem, minden a helyére került és elkezdtem élvezni az egyetemi éveimet is.
– Hogyan szakosodtál, s egyetem után hol kezdtél el dolgozni?
Az elejétől fogva úgy éreztem, hogy belgyógyász szeretnék lenni, ezért ebben az irányban jelentkeztem a rezidensképzésre, melyet a Kecskeméti Megyei Kórház II-es Belgyógyászati Osztályán töltöttem. Nagyon szerettem itt dolgozni, rengeteget tanultam szakmailag és Kecskemétet is nagyon megszerettem.
Majd egy napon, huszonhat eves koromban, három hónappal az esküvőm előtt, az eddig tökéletesnek hitt életem egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állt, amikor megtudtam, hogy rosszindulatú daganatom van. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családom és a barátok, akik mellettem álltak, rengeteg erőt adtak és megkönnyítették a kezeléseket. Sok küzdelmet jelent egy ilyen betegség, ugyanakkor kaptam tőle pozitív dolgokat is. Megtanultam örülni olyan apróságoknak, amiket korábban esetleg észre se vettem, rájöttem, hogy az emberi kapcsolatok mennyivel fontosabbak a tárgyi dolgoknál… Végül egy évvel később az esküvőmet is megtarthattam, de a kapcsolat a bűvös hét év elteltével végetért.
– Ekkor szakmailag is változás következett az életedben, visszajöttél Ceglédre.
A kórházat felcseréltem a háziorvoslásra, anya (dr. Gabnai Judit) mellé jöttem dolgozni Ceglédre. Ez egy teljesen más jellegű munka, mint az osztályos volt és nem mondom, hogy könnyű volt megszokni, de idővel megszerettem. Anyával a legjobb mestert kaptam és nagyon boldog vagyok, hogy annyit lehettem mellette.
– Még egy változás történt ez alatt az idő alatt…
A magánéletem is hatalmas fordulatot vett, ugyanis találkoztam egy holland– dél-afrikai fiúval, aki Magyarországot választotta otthonának, majd engem feleségének J. Így történt, hogy Dél-Afrikában ismét férjhez mentem. Kapcsolatunk elejétől fogva sokat beszélgettünk a gyerekekről, arról, hogy akár örökbefogadás útján is, de mindenképpen szeretnénk gyermekeket. Annyira fiatalok sem vagyunk már, hogy hosszú éveket várjunk, így gyorsan elvégeztük a tanfolyamot és bejelentkeztünk örökbefogadó szülőknek.
– És ekkor megtörtént a csoda…
A tavalyi év számomra valóban maga volt a csoda. Életem egyik nagy vágya volt, hogy eljussak a Caminora és végigjárjam a Szent Jakab zarándokutat. Az utóbbi években egyre inkább éreztem, hogy szükségem is van erre, úgy éreztem, egy helyben toporog az életem. Egy barátnőm is hasonló cipőben járt, ezért meghoztuk a döntést, elmegyünk. Így 2018 szeptemberében ez az álmom valóra vált és már az első napon megtörtént velem a csoda is. A madridi reptérről a buszon ülve tartottam Burgos felé, mikor megszólalt a telefonom és a gyámügytől kerestek, hogy lenne két kislány, testvérek, két és tizennégy hónaposak, akik rám várnak itthon. Nem akartam elhinni, hogy ez nem csak egy álom, hogy ez tényleg velem történik. Így sétáltam végig az úton, haza az én két gyönyörű, okos kislányomhoz, akiknél tökéletesebbet el sem tudnék képzelni, akikre ha nap mint nap ránézek, tudom, hogy van Isten, aki rám is letekintett.
Köszönöm a beszélgetést.
Volter Etelka
