-0.6 C
Cegléd
2026. február 2. hétfő
spot_img

A hét festménye – Gyöngyösi-Bartus Zita: Botlás nélkül való

A következő hétben a Hét festménye az Otthon Art Kávézóban látható a Szabadság tér 9 szám alatt.

A kép tisztasága vajon mit üzen a szemlélődőnek? Zita elmondása szerint: „A festményem, a léleknek azt az állapotát igyekszik kifejezni, amikor rendíthetetlenül bízik Teremtőjében és várja a Jézus Krisztussal való találkozást.”

A sok csendélet és vallási témájú beállítás után Zita új korszakot kezdett ezzel az új stílusával, vagyis monumentális épületeket ábrázol, mintegy eszközként felhasználja személyes hite erős indíttatását, kifejezve hite szilárd és megingathatatlan alapjait.

Így karácsony körül a keresztény emberek Krisztus, a Megváltó születését ünneplik. Ünnep ezés alkalom arra, hogy mindnyájan elgondolkozzunk arról, hogy vajon tisztán, helyesen éljük-e életünket, tetszenének-e a Megváltónak cselekedeteink, hiszen Ő az életét adta értünk, emberekért.

Járj köztünk, drága Isten-Ember,
Tavasz van, nőnek a gazok
S kevesek az igaz igazok.

Úgy látlak, ahogy kigondoltak:
Egy kicsit véres a szíved,
De én-szívem egészen tied.

(Ady Endre: Volt egy Jézus-részlet)

Kiszely Margó

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...

Egyszerűség és kényelem az okosotthonban

Képzeld el, hogy egy hosszú nap után belépsz az...