A vöröshagyma (Allium cepa) napjainkban a világ fontos, nélkülözhetetlen élelmiszernövényévé vált, a burgonya és a paradicsom után a harmadik legnagyobb felületen termesztett zöldségféle. Termőterülete 1985-ben még csak 1,5 millió hektár volt – 17 millió tonnával, 2015-ben pedig már a világ 134 országában 3,5 millió hektárról 60 millió tonna termést takarítottak be. Legnagyobb termelők Kína, India és az Egyesült Államok, együtt 37 millió tonnával, a teljes termelés 85 %-a. Jelentős még Egyiptom, Irán, Törökország, Pakisztán, Brazília, Oroszország és Dél-Korea termelése is – olvasom a FAO statisztikákban.Magyarországon 2014-ben sem termelték meg a belső szükségletet, ezért 9 ezer tonna importra is szükség volt. Hódossy Sándor professzor adatai szerint a hazai vöröshagyma-ágazat – alacsony jövedelmezőségű, a fogyasztás nálunk évtizedek óta stagnál, 7-8 kg/év/fő-nél megállt.
Pedig a faj térnyerése elsősorban az utóbbi években felgyorsult a világban, köszönhetően tápláló és gyógyító hatásának; kevés kalóriát és számos értékes vegyületet, pl. vitaminokat, ásványi sókat és antioxidánsokat tartalmaz. A vöröshagymában található kvercetin nevű antioxidáns segít lassítani az elhízást. Kénvegyületekben is gazdag, amelyek markáns méregtelenítő hatásúak. Klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a vöröshagyma fogyasztása csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát, gyógyítja az asztmát, a kettes típusú cukorbetegséget, továbbá a vérkeringést is javítja. Nem véletlenül szerepeltette a vöröshagymát George Mateljan a világ 100 legegészségesebb élelmiszere között a 2007-ben megjelent könyvében. A vöröshagymafajtákat általában a hagymatestet fedő külső buroklevél színe (sárgásbarna, lila, fehér, egyéb), termeszthetőségük és felhasználhatóságuk alapján csoportosítják.
Legnagyobb arányban a jellegzetes főző típusú, sárgásbarna külső buroklevelű fajtákat termesztik. Ebben a csoportban találhatók a markáns, csípős ízű fűszerező fajták, de az enyhe, édeskés ízű, a Bermuda típusból kialakult Granex-Grano fajták is. Az idetartozó Texas sweet fajtát egyenesen úgy jellemzik, hogy „ugyanúgy nyersen fogyasztható, mint az alma”; ezekjól tárolhatók, egész évben rendelkezésre állnak. A lila külső levelű fajtákban cianidin nevű antocián található, amely főzés közben gyakran elbomlik. Kevésbé csípősek, enyhe, inkább édeskés ízűek. Főleg nyers saláták készítésére és friss fogyasztásra valók. Flavonoidokban is gazdagok, de átlagos körülmények között 3-4 hónapnál tovább nem tárolhatók. A fehér buroklevelű fajták kevésbé elterjedtek, inkább a választékot színesítő, bővítő jellegűek – talán leginkább német területeken termesztik. Aroma anyagaik markánsak, csípősségben alig maradnak el a sárgásbarna buroklevelű fűszerező fajtáktól.
Felhasználásban a fűszerezésre felhasználható, háztartási főző, friss fogyasztásra és nyers saláták készítésére alkalmas fajták léteznek. A hűtőipar a 10-12 % szárazanyag-tartalmú nyersanyagot részesíti előnyben, szárítmány előállításra azonban a legalább 16-18 % szárazanyag-tartalmú fajtákat keresik. (Hol vannak azok az évek, amikor a déli szél hagyma szagát hozta, tudták a ceglédiek melegszik az idő…)
A vöröshagyma igen változatos körülmények között is sikeresen termeszthető, 4-5°C-on már jól csírázik és kelés után akár mínusz 6°C-ot is kibír. Nagy termés eléréséhez azonban 20°C körüli (de legalább 14-16°C) hőmérséklet szükséges, napi 12-14 órás megvilágítás mellett. A tényleges szükséglet fajtatípus függő, a déli fajtáknak10-12 óra körüli, az északiaknak 14-16 óra körüli megvilágításra van szükségük. Nagy melegben (27°C felett) a növekedés visszaesik, és meghosszabbodik a tenyészidő (ilyen körülmények között akár 9-10 hónap is lehet) és a hagymatestben több kéntartalmú vegyület képződik, amelytől erősen csípőssé válik.
Természetes körülményeink között a vöröshagyma magvetéssel történő állománybeállítása akkor sikeres, ha elegendő természetes csapadék áll rendelkezésre (az ország nyugati részén) vagy az öntözés biztosítható. Helybevetésre csak a nem cserepesedő, jó víz, levegő- és tápanyag-gazdálkodású, humuszos vályog talajok vehetők számításba. További fontos tényező a talajfelszín egyenletessége. Előnyös a február végi, március eleji vetés, ha a magvetés dughagyma előállítására szolgál, elég márciusban-április elején elvetni. Ahagymatest beérésének elősegítése érdekében, többfelé a lombozatot a hagymatest felett 10 cm magasságban levágják, amely érésgyorsító hatású. Az egyéves termesztésben előállított vöröshagyma szárazanyag-tartalma kisebb, tárolhatósága pedig rosszabb, mint a dughagymás (kétéves) termesztésben előállítotté.
Dughagymás termesztést a régi időkben szinte kizárólagosan alkalmazták, a makói hagymatermesztés e módszeren alapult. Ha a második éves hagymatest felmagzását el akarták kerülni, a dughagymát a kemence sutban fonnyasztották. A kisebb, kevesebb tartalék-tápanyaggal rendelkező dughagymák kevésbé hajlamosak megfázásra, ill. magszár–képzésre(bördősödés). Nálunk ma történelmi mélyponton áll a hazai vöröshagyma-termesztés, miközben a világ az egyéves termesztés irányában lendületesen fejlődött. Ma már a hazai termesztők csak a szükséglet felét-kétharmadát termelik meg. Ma a világszínvonalat Kína, India, Pakisztán és Irán képviseli...
ESDÉ
