Megdöbbenve hallottuk a hírt, hogy 2019. december 8-án 83 éves korában elhunyt Markovics Ferenc Balázs Béla díjas magyar fotóművész, fotóriporter érdemes művész és kiváló művész. Érdemeit, munkásságát sokan méltatták szakmai körökben. Én most az osztálytársról, a barátról szeretnék szólni.
Markovics Ferenc Cegléden született 1936. november 10-én. Barátságunk az általános iskolában kezdődött, majd folytatódott a gimnáziumban, s tart azóta is töretlenül. Nem írok múlt időt, hiszen ez az érzés nem múlik, nem múlhat el, amíg élünk és emlékezünk rá.
Nagyon sok kedves emlék, közös élmény, baráti találkozás köt össze bennünket. Iskolás korunkban együtt hódoltunk közös szenvedélyünknek, a rádiózásnak, s cserélgettük egymás között a rádióalkatrészeket. Emlékszem, milyen nagy kincsnek számított egy-egy kondenzátor vagy voltmérő.
Feri osztályunk egyik legszorgalmasabb tanulója volt. Szerencsénk volt a gimnáziumban is, hiszen osztályfőnökünk mindvégig Velkey Imre tanár úr volt, aki hihetetlenül jó pedagógiai érzékkel fogta össze és nevelte a rábízott tiszta fiúosztályt. Imre bácsitól kapott életre szóló példa mindvégig meghatározó volt Feri életében ugyanúgy, mint – bátran állíthatom –, mindannyiunk életében.
Feri gimnazista korában kapta első fényképezőgépét, s tizenkilenc éves korától már kiállító művész lett. Közel húsz év alatt 54 játékfilmben dolgozott a filmgyárban, rengeteg színészportrét készített. Rajongott a jazzért, kedvencei voltak a jazzfotók. Magyar és amerikai fotóművész szövetségek tagja volt, több könyve is megjelent. Országosan ismert és elismert művész lett, de ő maga nem változott. Ugyanaz a szerénység jellemezte mindvégig, mint iskolás korában.
Szülővárosához, Ceglédhez mindvégig szoros szálak fűzték, elsősorban Cegléd Barátainak Köre, melynek egy ideig elnöke is volt, valamint a Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesülete, melynek tagja volt. Rendszeresen találkozhattunk képeivel Cegléden is, sőt több önálló kiállítása is volt.
Kedves Feri! Az égiek úgy rendelkeztek, hogy itt e földön többször már nem nyomhatod le fényképezőgéped exponálógombját. Az évek során Tőled kapott képeket és könyveket barátságoddal együtt őrizzük. Hiszem, hogy ott az égi stúdióban folytatod a munkát. Baranyi Ferenc hozzád írott soraival búcsúzom Tőled:
„Fakassz sugarat árnyak-lepte tájból,
exponálj őrtüzet szurkos hegyen,
hogy a kartonra bővült látomástól
kipiruljon a sápadt érzelem,
s az értelemig sugározza forrón
izzó színét, világos erejét,
hogy a sötétség rendje felbomoljon,
mikor már-már a nap helyére lép.”
Emléked barátsággal megőrizzük. Osztálytársad és barátod:
Túri József
