19.9 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Eltűnt a kiégett autóroncs

Néhány hét után végre eltűnt a kiégett autóroncs a Pesti útról. Földi Áron önkormányzati képviselő tájékoztatta lapunkat, hogy több fórumon is jelezte, hogy valamit kezdeni kellene a Cegléd tábla közelében felgyújtott ronccsal, majd végül a helyszínen „nyomozásba” kezdett.
– Nagyon bántotta a szememet a környezetkárosítás, a szemét, másrészt az is, hogy milyen üzenet ez a hozzánk látogatóknak. Meg az is zavart, hogy mások is követik a példát, hogy ez elfogadható mód a jármű megsemmisítésére. – mondta a képviselő. – Régebben a 405-ös úton egy roncs fél évig volt az út mellett és senki nem csinált semmit. Ki illetékes intézkedni: az autó tulajdonosa, a közútkezelő, a terület tulajdonosa, ahol a roncs van, a rendőrség, vagy az önkormányzat, amely a köztisztaságért felel? Mindenki egymásra mutogat! Végül személyesen kimentem a Pesti úti helyszínre és találtam egy félig égett rendszámtáblát, az első betű ugyan hiányzott, de a rendőrség hamar beazonosította a tulajdonos személyét és néhány órán belül el is szállították, ami megmaradt az autóból.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...