10.1 C
Cegléd
2026. október 12. hétfő
spot_img

Múltunk a jelenben

A Ceglédi Kossuth Múzeumban vendégeskedett a Ceglédi Alkotók Egyesülete képzőművészeti kiállítása. A kiállítást Détári-Lukács Ágnes a Kossuth Művelődési Központ ügyvezető igazgatója nyitotta meg, de köszöntőt mondott Ujházi György a CAE Képzőművészeti szekció vezetője és Reznák Erzsébet múzeumigazgató is.

A Múltunk a jelenben című kiállításra belépve nyugalom és összhang árasztja el a szemlélődőt, hiszen a profi válogatás és összeválogatás színek, hangulatok, műfajok tekintetében Somos Gyula festőművész profi munkájáról tanúskodnak.

A középpontban Gyöngyösi-Bartus Zita Tisza trilógiája, mely monumentalitásával, kristálytiszta színeivel szinte uralja a teret. Az alapos szemlélődő talál itt még bőven kincseket: Apáti-Tóth Sándor fotóművészeti alkotásait, Somos Gyula misztériumjátékait, Gulicska Lőrinc mandaláit színes köntösben, P. Rónai Gábor tájképeit. Csernus Lajos Küzdelem I., II. festményein középkori alabárdosok csatái elevenednek meg, Bogdán Márta és Oldalné Gyura Irén a fák ábrázolásán keresztül repítenek a természetbe, míg Oláh Tibor sejtelmes, igazán festői képei ragadják magukkal a szemlélődőt. Horváth Klára munkái depresszív világunk zugaiba hívogatnak, míg Gór Erika üde színeivel lepi meg a látogatót. Kiszely Margó a múltból retró 1 forintossal lép elő, majd Csurgai Ferenc szobrain át a műtermi káoszba repít, hogy senki sem unatkozhasson.

Kiszely Margó

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...