25.4 C
Cegléd
2026. május 21. csütörtök
spot_img

Sítábor Ausztriában

2020. február 9-től egy hétig sítáborban vehettünk részt a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola szervezésében. A sítábor az iskolánk életében már hagyománnyá vált tanárok és diákok nagy örömére.

Ahogy minden évben, most is Ausztriába mentünk. Mivel Cegléden nem esett hó mostanában, igen érdekes volt belecsöppenni a télbe. Freinerhofban, ahol a szállásunk volt,már méteres hó fogadott bennünket. Érkezésünk után rögtön elindultunk Mariazell sípályáihoz. 

A kezdők és a haladók is megtalálták a számukra megfelelő pályát.
Több sícentrum kipróbálása után Annaberg bizonyult a legjobbnak.
Kedd reggeltől egészen csütörtök estig ott síeltünk. Számomra a legizgalmasabb az erdei pálya volt, ahol hatalmas havas fák között siklottam. Esténként fáradtan estünk be aszállásunkra, ahol finom, meleg vacsorával fogadtak minket.
Étkezés után még sokszor kimentünk hógolyózni, hóembert építeni, amit nagyon élveztünk. Ezek az élmények összekovácsolták a kis csapatunkat. Tanáraink segítségével a kezdők is egész jól megtanultak síelni a tábor végére.
Mi, a résztvevők nagyon hálásak vagyunk iskolánknak, amiért rendszeresen megszervezik ezeket az utakat. Külön köszönet kísérő tanárainknak: Etédi Zoli bácsinak és Patonai Gábor bácsinak.

Józsa Tímea 8. a osztályos tanuló

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...