120 év – 120 diák – Scheffer Zsolt

Scheffer Zsolt 1993-ban érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban. Bár eredetileg tanár szeretett volna lenni, végül mégis a jogi pályát választotta. Fontosnak tartja az egész életen át tartó tanulást, így a diploma megszerzése után folyamatosan képzi magát.

– Mikor jártál gimibe és ki volt az osztályfőnököd?

Mintha nem is olyan rég történt volna, de ma már több, mint huszonöt éve, hogy a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium lépcsőit koptattam 1989-1993-között. Ma is emlékszem az első német óránkra osztályfőnökünkkel, Bojtos Attilánéval, aki ezen az órán csak németül szólt hozzánk, amiből persze egy szót sem értettünk. Máig hálás vagyok neki, és szeretettel gondolok rá, nemcsak azért, mert szűk két év alatt az osztály jó részét – köztük engem is –felkészített a középfokú nyelvvizsgára, hanem azért is, mert humorával, élvezetes óráival mindig jó hangulatot teremtett, neki is köszönhető, hogy egy kitűnő közösség és a mai napig tartó örök barátságok alakultak ki közöttünk.

– Hova jártál általános iskolába, s miért választottad a gimit nyolcadik után? Nyilván befolyásolt, hogy a családodból többen is itt végeztek.

Ceglédbercelen nőttem fel, és rövid kitérők után ma is itt élek családommal. Az általános iskola elvégzése után nem volt kérdés számomra, hogy a tanulást a gimnáziumban folytatom, követve édesapám és nővérem útját, akik szintén a gimiben végeztek. A sor nem szakadt meg velem, hiszen három lányom közül kettő – Anna és Kata – jelenleg is a gimnázium tanulója, és szerencsére azt is elmondhatom, hogy talán túlnőnek az elődökön, hiszen mindketten nagyon jó eredménnyel tanulnak. Nem kérdés számunkra, hogy legkisebb lányom, Emma, aki lassan kilenc éves lesz, szintén a gimnáziumban fogja folytatni a tanulást.

– Milyen volt az osztályod?

Az osztályomra a legjobb érzésekkel emlékszem vissza. Persze kialakultak külön baráti közösségek is, de mindannyian jó kapcsolatban voltunk egymással, az ötévenkénti találkozóinkon máig szinte mindenki részt vesz, és őszintén örülünk egymás sikereinek, kíváncsiak vagyunk arra, kinek hogyan alakult az élete.

Sosem felejtem el az első alagsori bulikat a klubban, a közös kirándulásokat, a németországi utazásokat a cserediák programban. A fordított napok szintén emlékezetesek maradnak, mennyi időt és energiát szántunk a felkészülésbe, és milyen jó hangulatban készültünk. Máig jó barátom, volt osztálytársam, Hartyáni de Dubois Krisztián elnökletével egyszer még meg is nyertük a fordított napi választást.

– A diákélet mellett komolyan vetted a tanulást is. Voltak-e számodra meghatározó tanárok?

Kedvenc tantárgyaim a német és a történelem volt, ami nagyrészt tanáraimnak volt köszönhető. Osztályfőnökömet, Bojtos Attilánét már említettem, aki a németet tanította nekünk a legnagyobb odaadással, szakértelemmel és jó humorral. Történelmet pedig emlékeim szerint legalább 3-4 tanár is oktatott nekünk, akik közül máig emlékezetesek maradnak Csicsmán Sándor tanár úr és Halász Judit tanárnő órái. Nekik köszönhetem, hogy a későbbi egyetemi felvételin a jogi egyetemre történelem tantárgyból jó eredményt értem el. De nem ez a legfőbb érdemük, hanem, hogy megtanítottak a történelem szeretetére, hiszen a mai napig nagyon szívesen olvasok történelmi témájú könyveket, cikkeket. Magyar tanáromra, Oldal Éva tanárnőre is hálás szívvel gondolok vissza, akinek köszönhetően a felvételin magyar nyelv és irodalomból is sikeresen teljesítettem. Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban említem még meg matematika tanáromat, aki ugyan nem négy éven keresztül tanított engem, ő később az erősebb matekos csoportot oktatta, de Augusztin Gusztáv órái sem felejthetők, köszönhetően kitűnő szakmai felkészültségének, néha kissé fanyar humorának, és annak, hogy érezhető szeretettel végezte a munkáját velünk.

– Hol tanultál tovább?

Emlékszem, hogy először német-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, máig azt hiszem, hogy jó pedagógus lett volna belőlem, akárcsak édesanyám, aki szintén pedagógus, de aztán – elsősorban édesapám tanácsának köszönhetően, aki annak idején szintén jogász szeretett volna lenni, de sajnos szülei nem tudták volna öt éven keresztül biztosítani ehhez az anyagi feltételeket – a szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karára felvételiztem, sikerrel.

– Hol kezdtél dolgozni?

Az egyetem elvégését követően Szeged maradtam, akkor már a párommal együtt, aki ma már a feleségem. Egy szegedi viszonylatban nagy, elsősorban gazdasági jogi ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodában kezdtem dolgozni ügyvédjelöltként. Öt éven keresztül dolgoztam itt, és a vezető ügyvédnek köszönhetően sok tapasztalatot szereztem az ügyvédi munkában. A szakvizsgát követően új kihívásokat kerestem és találtam Budapesten, ahol egy kisebb biztosítótársaságnál lettem jogtanácsos. Ez nagy változást hozott az életünkbe, Ceglédre költöztünk a feleségemmel és az akkorra már megszületett két lányommal. Ennél a biztosítónál szintén öt éven keresztül dolgoztam, először, mint beosztott jogtanácsos, majd vezető helyettes, végül, mint osztályvezető.

– Aztán váltottál… Mit dolgozol jelenleg?

Egy hirdetésre jelentkeztem szintén jogi vezetőnek az egyik legnagyobb magyar biztosítótársasághoz, ahová egy viszonylag hosszú felvételi folyamat során fel is vettek. A mai napig itt dolgozom, lassan tizenkét éve, mint jogi igazgató. Nem csak a biztosító, hanem a hozzánk tartozó két kisebb biztosító és számos egyéb, a csoporthoz tartozó vállalat jogi működésének megfelelőségéért is felelősséggel tartozok, kollégáimmal együtt. Ezt a munkát nagyon élvezem, igaz sokat kell dolgozni, de amellett, hogy számos komoly szakmai kihívással találkozom, mind az általam irányított csapat, mind a szélesebb munkatársi közösség olyan emberekből áll, akik nem csak magas szakmai felkészültséggel rendelkeznek, de sokukkal személyes jó baráti kapcsolatom is kialakult. Külön örülök annak, hogy az időközben elsajátított angol nyelvet is intenzíven kell használnom.

– Mesélj nekünk a családodról is.

A családomról már ejtettem egy-két szót, feleségem eredetileg magyar-történelem szakos tanár, később szurdopedagógus lett és logopédus diplomát is szerzett, jelenleg Cegléden dolgozik logopédusként. Nagylányaim, mint említettem, a gimnáziumban tanulnak, mindketten egyetemi továbbtanulást terveznek, azt gondolom igazán jó eséllyel. Külön öröm, hogy ők is szeretik az idegen nyelveket, mind németből, mind angol nyelvből nagyon jól haladnak, legnagyobb lányomnak időközben mindkettő nyelvből nyelvvizsgája is van már. Legkisebb lányom Emma, aki jelenleg második osztályos a ceglédberceli általános iskolában.

– Tartjátok-e a kapcsolatot a volt osztálytársakkal?

Ötévente találkozunk, szerencsére majdnem mindenki el szokott jönni ezekre a találkozókra. Emellett a legszorosabb barátságok is megmaradtak, többször találkozunk, ismerjük egymás életét, családját.

– Eddigi tapasztalataid alapján mit tartasz fontosnak az életben, amit szeretnél megfogalmazni, átadnia gyerekeidnek, mai fiataloknak?

Azt hiszem a legfontosabb, amit mára megtanultam az egymás iránt mutatott elfogadás, az egymásra való odafigyelés fontossága. Ez ma sajnos nem mindenki szerint fontos érték, nem ezt halljuk a médiából, de hiszek abban, hogy hosszú távon mégiscsak ezek az értékek győznek majd. Minden ember más, de mindig is igyekeztem tartózkodni attól, hogy minősítsek másokat, igyekszek mindenkiben megtalálni a jót. Azt hiszem ennek a tulajdonságomnak, és alapvetően jó kedélyemnek köszönhetem, hogy sokakkal ápolok jó, baráti kapcsolatot.

A másik dolog, amit lényegesnek tartok, az egész életen át tartó tanulás, az angol tanulás mellett én például már felnőtt koromban végeztem el az ELTE jogi karán a kétéves biztosítási szakjogász képzést, illetve jártam tőzsdei szakjogász képzésre is.

Végezetül pedig talán a legfontosabb annak az értékrendnek a követése, ami nálam a másokkal szembeni, előítéletektől mentes hozzáállást, a családtagokkal való törődéstés odafigyelést, a boldogságra való törekevést jelenti. Azt tanultam meg, hogy ez utóbbiért tenni kell, magától nem működik, időt, energiát kell szánnunk a családunkra és magunkra is. Ezek az értékek pénzért nem vásárolhatók meg, illetve pénzzel nem helyettesíthetők, ugyanakkor ezek nélkül azt gondolom nem élhetünk jó, értékes életet. Nagyon hiszek abban a mondásban, hogy majd ha öreg koromban visszagondolok az életemre, nem azt fogom gondolni, hogy milyen jó lett volna nagyobb autót venni, vagy jobb, drágább telefont, hanem arra, hogy milyen jó lett volna még több időt eltölteni együtt a szeretteimmel, barátaimmal.

Köszönöm a beszélgetést.

VolterEtelka