12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Koronavírus-humor

A ceglédi vasútállomáson 5 ezer forintért árulnak “koronavírus-ölő” kézfertőtlenítőt, ezer forintba kerül egy kg cukor és 4 ezer forintba a szájmaszk egy hirdetmény szerint – került be országos hírekbe is. A hirdetményt ugyan reggelre eltávolították, de lapunk birtokába jutott fotók szerint ma reggel a helyszínen rendőrök is megjelentek.

Az egyenruhások valószínűleg jelentették a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek

Az árdrágítás nem rendőrség hatáskörébe tartozó jogsértés, így az egyenruhásoknak arra volt lehetősége, hogy kikérdezés után jelentsék a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek az esetet, ahol vizsgálat után, – ha úgy döntenek – esetleg szankcionálják a túlzott árazást.

Az üzlet egy kis pékség, ahol útravalóként árulnak frissen sült péksüteményt, üdítőt, kávét. A bolt vezetőjét is a helyszínen találtuk. Bócsa Viktor ismerős arc, korábban azzal szerzett országos hírnevet, hogy a 105-ös busz sofőrjeként útközben – hogy se ő, se az utasok ne unják magukat – a jármű mikrofonját bekapcsolva humoros, tréfás tájékoztatást tartott, amiért kirúgták. Később visszavették, de ezután töltőállomáson állt meg az éjszakai busszal, hogy az egyik utas ötezresét felváltsák és az jegyet tudjon venni. A BKV végleg kirúgta őt, azóta gyárt a ceglédi vasútállomási üzletben péksüteményeket.

A viccelődéstől nem vált meg. Állítja, az irreálisan magas árakat csupán viccnek szánták, de azok kiragasztását nem vállalja magára. „Valamelyik munkatársam gegnek szánva tűzte ki az éppen zárva lévő üzlet ablakára, hogy kifejezze, mennyire esztelenül képesek az emberek vásárolni a kitört pánik miatt.” – mondta a „vicces buszsofőrként” elhíresült fiatalember.

Egyetlen kézfertőtlenítő van a boltban, de az majdnem üres

Viktor körbevezetett minket a kis üzletben, és ott nem is kaphatók az ajánlatban szereplő termékek, tehát sem cukor, sem szájmaszk, sem kézfertőtlenítő sincs nekik egy darab sem. Egyetlen, majdnem üres kézfertőtlenítőt mutat fel Viktor, igazolva csak vicc volt az egész.

Ami tény, hogy a humorára most sem volt vevő a közönség és országos felháborodást váltott ki az üzletre kitűzött vérlázító árlista. A kormány korábban már jelezte, kiemelten ellenőrzi szakhatóságok útján azokat a hagyományos kereskedelmi üzletekben, áruházláncokban megtalálható termékeket, amelyek iránt a koronavírus európai terjedése miatt nőtt a kereslet. Másfelől fokozottan figyelni fognak az olyan esetekre, amikor megtévesztő üzenetekkel próbálnak meg esetleg eladni termékeket.

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon jó volt vele utazni a buszon, az utasok igenis vevők voltak a humorára. Végigröhögtük az utat, azóta is emlegetjük, vajon hova lett. Több ilyen buszsofőr kéne, akkor nem lenne az utazás olyan, mint a lótemetés.

  2. Felháborító, hogy azért rúgták ki, mert azt tette, ami a kötelessége lenne minden buszsofőrnek: kiszolgálta az utast. Megállt, hogy felválthassa az ötezresét. Ezért én inkább megjutalmaztam volna!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....