Anna a telefon csipogására ébredt. A munkahelyi messenger csoportban küldött egy üzenetet a főnöke. Elolvasta és szó nélkül kimászott az ágyból. Ledobta magáról a világoskék alapon rózsaszín virágokkal tarkított selyem hálóingjét és bevonult a fürdőszobába zuhanyozni. A tusolás teljesen felfrissítette az egész szervezetét. Megtörölközött, kent magára öt perc alatt egy kis sminket. Nem vitte túlzásba.
Belenézett a hűtőjébe és kivett belőle egy joghurtot. Betette a táskájába, amit a munkába szokott vinni. Végignézett a hűtő polcain. Nagyot sóhajtva érzékeny búcsút vett a tejtől, a túrótól, a felvágottaktól. Tudta, hogy mire hazajön, mind le fog járni. Hiába vannak a hűtőben.
Kilépett az utcára és felszállt az első villamosra. Némelyik ember szájmaszkot viselt. Volt, aki kesztyűt is, pedig az időjárás nem indokolta. A zsúfolt villamoson több generáció képviseltette magát.
Az egyik sarokban fura frizurájú, ifjú titánok vigyorogtak a közösségi oldalon megjelenő híreken.
–Nem kell suliba menni! Tök jó! Kaptunk egy extra tavaszi szünetet! –rikkantott fel az, aki piros pulóvert viselt.
–Interneten keresztül fognak tanítani! A magyartanárunk, Vilma néni fogadjunk, hogy még számítógépet se látott életében! Ő még a számítógép feltalálása előtt született! –röhögött a kék színű melegítőben üldögélő fiú.
Egy szájmaszkot viselő, középkorú nő nem bírta tovább hallgatni.
–Azért kell otthon maradnotok, hogy ne fertőződjetek meg, és ti se fertőzzetek meg senkit, ha esetleg elkaptátok a vírust!
–Maga csak játssza tovább az orvososdit, meg a műtőssegédet öreganyám! Kaptunk egy kis szünetet és élünk a lehetőséggel.
–Nem kaptatok szünetet! Ugyanúgy menni fog az oktatás, csak interneten keresztül! Távoktatás lesz! Otthon kell maradnotok, de tanulnotok kell!
Anna nem akart részt venni a vitában. Muszáj volt hallania, miről beszélnek, nem csukhatta be a fülét. Csak nézte az embereket. Örült neki, hogy mindenki oda mehet, ahova menni akar. Ki tudja meddig lesz így?
–Persze! Majd azért maradok otthon, hogy tanuljak! –horkant fel a piros pulóveres suhanc.
Magas, őszülő hajú és őszülő bajszú ember állt meg a szájmaszkot viselő nő mellett.
–Tudom, hogy nektek ezt nehéz megérteni! A ti generációtok nagy része hozzászokott ahhoz, hogy mindent készen kapott. Most jött el az a pillanat, hogy egy olyan dolgot kell megtanulnotok, amit sajnos a legtöbben nem ismertek. Felelősségnek hívják.
A kék melegítős mérgesen fordult feléjük. Arcán a vigyor kezdett gúnyossá válni.
–Miért szólnak bele, ha a barátaimmal beszélek! Nekünk jogunk van bárhol és bármikor kinyilvánítani a véleményünket! Erről törvény is van!
A bajuszos is elmosolyodott.
–Bíró vagyok! Mindent tudok a törvényekről. Például azt is, ha ti nem tartjátok be az elrendelt intézkedéseket, törvényt szegtek! A törvény megszegése pedig büntetendő. Szóval szépen hazamentek és tanuljátok otthon azokat az anyagokat, amelyeket megkaptok a tanáraitoktól! Remélem, otthon magatokba szálltok és rájöttök, hogy ezek a rendeletek azért lettek bevezetve, hogy minél kevesebb esély legyen rá, hogy ti, vagy bármelyik családtagotok megfertőződik.
A piros pulóveres felnézett a telefonjából.
–Jó lenne, ha nem osztaná nekünk az észt! A mi életünk, úgy éljük, ahogy akarjuk!
Anna nézte a villamos ablakán keresztül a város forgatagát, a rengeteg színt. Épp egy virágüzlet előtt haladtak el. Szerette volna egyszerre beszippantani az összes virág illatát, de csak a mellette álló idősödő úr arcszeszének szagát érezte! Az illatból ítélve valószínűleg harminc évvel ezelőtt vette. Eltöprengett rajta, vajon mikor fog újra virágillatot érezni?
Pár méterre tőlük egy harmincas éveiben járó nő hangosan köhögni kezdett. Olyan roham jött rá, hogy alig bírta abbahagyni.
A nagyszájú fiúk a haverjaikkal együtt hirtelen eltették a mobiljaikat és a villamos ajtaja felé igyekeztek. A maszkos nő és a bajuszos úr is riadtan követte őket. A következő megállónál szinte kiürült a villamos.
Anna a nő felé nézett.
–Jól van?
A nő hálásan tekintett felé.
–Ön legalább nem menekült el! Csak allergia, de mindig ez van mostanában! Ha köhögök, menekülnek a közelemből az emberek! Többen meg is szólnak, ha beteg vagyok, miért nem maradok otthon! Miért fertőzök meg másokat? De ez allergia! Nem fertőz!
A nő a második megállónál szállt le, Anna a harmadiknál. Ott, ahol a kórház volt. Üdvözölte a portásokat, beszállt a liftbe, megkereste a szekrényét és magára öltötte a fehér köpenyét. Szájmaszkot húzott és belépett a folyosó elején található irodába.
Hetven év körüli férfi üldögélt az asztalnál. Éppen egy receptet töltött ki. Felnézett a papírokból az ajtó nyikordulását meghallva.
-Anna! Köszönöm, hogy bejött! Remélem, tudja, hogy egy darabig nem fogunk innen hazamenni! Az egész kórházat karanténba zárták. A főnővér elkapott egy hányásos, hasmenéses vírust, nem engedem munkába állni, ezért én adom ki mostantól a nővéreknek is a munkát.
–Tudom, főorvos úr! Hol tudok segíteni?
A főorvos átadott egy papírt.
Anna a papíron szereplő utasításoknak megfelelően elindult az intenzív osztály felé, ahol több ember volt elkülönítve, sokan már lélegeztetőgépre rakva. Belépett, megigazította az ágyneműket. Ahol szükség volt rá, ott infúziót és katétert cserélt. Volt olyan beteg, akinél ágyneműcserére is szükség volt.
Az egyik lélegeztetőgépre rakott beteg hálás szemekkel köszönte meg neki. Rámosolygott. Nem várt köszönetet senkitől. Neki az a dolga, hogy elviselhetőbbé tegye a betegséget és segítsen a kór leküzdésében. Nem tudta, hány óra hosszát fog dolgozni, de tudta, hogy szinte végkimerülésig.
Nagyos sóhajtva nézett ki a kórtermek ablakain, ahol a madarak egyre hangosabban csiripelnek és egyre több fán pattannak ki a rügyek. Remélte, hogy mire virágba borulnak, véget ér az egész rémálom, amelybe belecsöppent az egész világ.
Tisztelet azoknak az embereknek, akiknek fontosabb dolga van annál, hogy közösségi oldalakon és közösségekben mondják meg a magukét vadidegeneknek!
Tisztelet azoknak az embereknek, akik igyekeznek életeket menteni, akik igyekeznek a betegeket egészségesebbé tenné! Ők az igazi hősök.
Veres Tamás – A kép illusztráció
