12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Fidesz-KDNP közlemény a polgármesterhez

FIDESZ-KDNP ceglédi frakciója nevében dr. Ferenczi Norbert közleményt juttatott el lapunkhoz a veszélyhelyzet kapcsán: Mint írja, “a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőcsoportja támogatja mindazon polgármesteri erőfeszítéseket, amelyek az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása érdekében Cegléden szükségesek. Tekintettel a jogszabályi környezetre a képviselőtestület feladatait – kevés kivétellel – a veszélyhelyzet időszakában a polgármester látja el. Arra biztatjuk Polgármester Urat, hogy éljen a jogszabály adta lehetőséggel és politikai támogatásunk tudatában tegye meg a szükséges intézkedéseket. Javasoljuk, hogy hatáskörében szíveskedjen a gazdasági következmények feltérképezésre is lépéseket tenni, illetve mérlegelje a szociális bérlakások díjfizetési kötelezettségének felfüggesztését, akár feltételekhez kötötten, akár teljes körűen. “

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Tisztelt Frakcióvezető Úr!
    Köszönöm támogatásukat és mint ahogy korábban már jeleztem, minden ilyen döntésemet megelőzően egyeztetni fogok a frakcióvezetőkkel és igyekszem konszenzust kialakítani. Javaslatukat köszönöm, feltétlen foglalkozni fogunk vele. Mint bizonnyal tájékozódott a sajtóból, múlt héten már tárgyaltunk a város cégeinek vezetőivel, hogy ebben a helyzetben mit tudunk tenni. A problémáknak egy része a bérlakások kérdése, de nem kevés olyan vállalkozó van, akik a várostól bérelnek helységet munkájukhoz, de kénytelenek voltak bezárni. Erre is megoldást kell találnunk. Nyilvánvaló, hogy valamilyen jogi lépést is kell tennünk. Feltétlenül egyeztetni fogunk mielőtt bármit lépnék. Ismételten megköszönve támogatásukat és javaslatukat, tisztelettel köszönti:
    Csáky András polgármester

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....