6 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Kifosztotta egy ceglédi férfi a templomot

Nem fohászkodni tért be a jászkarajenői templomba 2020. május 10-én délelőtt a 26 éves helyi férfi, sokkal inkább a hívők adományára fájt a foga. A szentélyben földre helyezett, fából készült perselyt egy téglával ripityára törte, majd kimarkolt belőle több ezer forintot – írja a police.hu.

A keresztény erkölcsi tanítás szerinti hét főbűn közé tartozó fösvénységről minden bizonnyal nem tanult, kapzsisága a sekrestye felé vitte, ahonnan egy 15 ezer forintot érő távirányítót emelt el. További kutakodását a hirtelen megjelenő plébános zavarta meg. A férfi magyarázkodásba kezdett, hogy kezet mosni tért be a szent helyre, majd sarkon fordult és a begyűjtött zsákmánnyal elfutott. Később kiderült, nem a higiénia vezérelte istenházába.


A rendőrségre 2020. május 12-én érkezett bejelentés a lopásról, az egyenruhások pedig már másnap előállították a tolvajt, aki kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, vallomást nem tett. A lakásán végzett kutatáskor előkerült a sekrestyéből származó távirányító, valamint három mobiltelefon, amelyek feltehetően bűncselekményekből származnak.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...