18.1 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Párhuzam?

Kiszely Margó szekciótársunk írta, hogy „csakazértis” dolgozott a nehéz napokban a BPK, a Ceglédi Alkotók Egyesülete Képzőművészeinek szakköre. Előre menekültünk, most tényleg „elefántcsonttoronyban festettünk”, de megéreztük hiányát a szokásos év eleji mustrának a Ceglédi Galériában!
Ráadásul a Múzeumban bemutatott – kissé kibővített- anyagunk sem utazhatott Csíkszeredára a Gimnázium küldöttségével. A járványhelyzet előtt szerencsére Ujházi György szekcióvezetőnk létrehozott egy Viber csoportot, mely kapcsot jelentett a tagokkal. Kozma Attiláné Ildikó se hagyta magát: azzal a koncepcióval állt elő, hogy egyenként tölti fel néhány friss munkánkat, alkotás közbeni fotókkal és személyes bemutatkozásokkal a Kossuth Művelődési Központ – közben még népszerűbbé vált- közösségi oldalára. Rövid internetes egyeztetés után érkeztek is a képek: – Ez jó lenne beküldésre? A válasz újszerű volt: Mindenki maga válogat, nincs rendező, küldjétek Ildikónak!

Az érkezés sorrendjében kerültek fel: Gyöngyössy-Bartus Zita csendesen gyönyörködtető tájképei, Apáti Tóth Sándor különös időtlenre hangolt csendéletei, Bogdán Márta tér absztrakció-párhuzamai, Csurgai Ferenc Találkozás című fény, szobor, posztamens-képlete. Majd Csernus Lajos líraian látomásos munkái, Ercsei Lenke új helyzetet is feldolgozó figurái, Horváth Klára gazdag textúrájú városrészletei, Oldalné Gyura Irén állatalakokkal ékes zománcai, Girst Ádám zaklatott, vagy éppen idilli álmok szülte grafikái, Gór Erika expresszív hangú enterieurjei, Oláh Tibor életigenlően kolorista külső terei, jómagam városkép-átírásai és Gulicska Lőrinc tudatos-tudattalan képi kivetülései. A tárlat (mert a képek egymás mellé téve „pörgethetők”) további alkotók munkájával bővül, akik most juttatják el bemutatkozó anyagukat a KMK Facebook-Galériájába!

„Majdnem ugyanez” történt a Szurcsik József festőművész által válogatott Nemzeti Szalon idei kiállításával. A Műcsarnokban, márciusban felrakott, közel 200 magyar művész munkáit (köztük Csurgai Ferencét is) felvonultató anyag, csak Virtuális sétán http://mucsarnok.hu/panoramafoto/nsz2020/ volt elérhető, de ebben a hónapban már ténylegesen is megnézhető. Mindkét bemutatkozást szívesen ajánlom figyelmükbe, várjuk a visszajelzéseket, kommenteket!
P.R.G.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...