12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

3 év letöltendő börtönt kapott a gázoló

Június 18-án délelőtt a Ceglédi Járásbíróságon tárgyalták B. Emesét és barátját tavaly húsvétkor elgázoló 22 éves ceglédi P. Levente ügyét. Első fokon a bíróság 3 év letöltendő szabadságvesztést és a járművezetéstől való örökös eltiltást szabott ki. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott 3 nap gondolkodási időt kért, a balesetben elhunyt Emese családja és tartósan megsérült barátja túl enyhének tartja az ítéletet.

Az országos média és helyi barátok, gyászolók vártak a bíróság előtt ma délelőtt az igazságszolgáltatásra. A tárgyalásra csak a családtagokat és az újságírókat engedték be.

Az index.hu beszámolója szerint elhangzott: „Négyszáz lóerőre tuningolták, ezért már eleve csak zárt pályán használhatták volna, de lézeres sebességmérő blokkolóval is felszerelték azt a BMW-t, amivel 2019. április 20-án éjfél előtt nem sokkal gázoltak el egy 18 éves lányt és barátját Cegléd belvárosában. A sportautót egy 22 éves fiú vezette, egy jól menő, helyi vállalkozó fia, aki sokak szerint ezzel a feltuningolt autóval „villogott”, és aki minden utat „versenypályának használt” a városban.  A vádirat szerint aznap este P. Levente a megengedett legnagyobb haladási sebességet legalább 190 százalékkal túllépve, 145-151 km/órás sebességgel közelítette meg a Kossuth Ferenc utca és a Teleki utca kereszteződését.

Amikor B. Emese és barátja leléptek a járdáról a BMW még csaknem 90 méterre volt tőlük. Bár a sofőr, ahogy érzékelte a gyalogosokat azonnal fékezett és balra kormányozta az autót, a kereszteződésnél 103-108 km/órás sebességgel elütötte a párt. Az érettségi előtt álló lány a helyszínen meghalt, barátja túlélte a balesetet, de lába súlyosan roncsolódott és életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Emese barátja csütörtökön már a saját lábán jelent meg a Ceglédi Járásbíróságon, ahol előkészítő ülést tartottak a büntetőügyben, de mivel a vádlott lemondott a tárgyalás jogáról, alig két óra alatt ítéletet is hirdettek. Az ügyész halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolta a férfit, három év szabadságvesztést indítványozott, és kérte, hogy a vádlottat végleg tiltsák el a járműveztetéstől. A védelem szerint az azonban túlzás, és arra kérte a bírót, mérlegeljen a döntésnél, hiszen a vádlott nem tudta, hogy édesapja átépítette az autót, és vegye figyelembe azt is, hogy P. Levente még fiatal felnőtt, a „balesetet pedig a gyorshajtás okozta, ami egy pillanat műve”. Csakhogy a 22 éves fiú rendszeresen hajtott gyorsan. A halálos balesetet megelőző két évben legalább négy szabálysértési eljárás indult ellene „közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” miatt, és a gázolás előtt egy órával is megbüntették a rendőrök.


(A fenti videón “Emese édesanyja azt mondta el a kamerák előtt, amit a tárgyaláson a gázolónak mondott volna el, ha lehetőséget kapott volna erre.”)

A bíróság a férfit három év fogházbüntetésre ítélte, a járműveztetéstől viszont örökre eltiltotta, és neki kell kifizetnie a közel 900 ezer forintos bűnügyi költséget is. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy P. Levente még fiatal felnőttnek számít, beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyalás jogáról is, amivel nagyban gyorsította az eljárást.

Súlyosító körülményként értékelték viszont, hogy a beismerő vallomást csak a nyomozás végén tette, vagyis sokáig egyáltalán nem segítette a rendőrök munkáját. Nem kedvezett az sem, hogy a KRESZ két rendelkezését is megszegte azzal, hogy a baleset előtt közvetlenül két zebrát is több mint 100 km/órás sebességgel közelített meg. Az autót teljesítmény növelő eszközökkel szerelte fel és „arra volt berendezkedve, hogy a sebességet rendszeresen túllépje.” A nyomozás alatt kirendelt pszichológus szakértő szerint pedig alkalmatlan volt a vezetésre. A vádlott és védője három nap gondolkodási időt kértek, így az ítélet egyelőre nem jogerős, az elgázolt lány hozzátartozói szerint pedig túl enyhe.

Emese édesanyja szerint ebben az ügyben senki nem volt kíváncsi, hogy valójában mi az igazság. „Ő elvette tőlünk a 18 éves lányunkat, a nagyszüleitől az unokájukat, a testvérétől a nővérét, amiért sosem vállalta valójában a felelősséget”, nyilatkozta az ítélethirdetés után az anya.”

A férfi a bíróság előtt látta ugyan a maradandóan megsérült fiatalembert, de sem tőle nem kért bocsánatot, sem a lány gyászoló édesanyjától.

FOTÓK az eseményről Farkas Zsolttól…

Forrás, bővebben a tárgyalásról az index.hu oldalán…

 

Hasonló hírek

8 HOZZÁSZÓLÁS

    • Ha a maga gyermekét gázolnák halálra, akkor puszipajtása lenne a sofőrnek?
      Maximum azokból vált ki ellenszenvet az édesanya akik ismerik Leventécskét és tudják, hogy igazat szólt róla.

      • Nem erről írtam, hogy “puszipajtása ” lennék. Próbáljon higgattabban válaszolni. Én nem ismerem a gázolót, csak azt látom minden oldalon, hogy a család esetleges gazdagsága veri ki mindenkinél a biztosítékot. Az én gyerekemet is ütötték már el. Ő szerencsésebben megúszta.

        • Szóval maga higgadtan kezelte, hogy elütötték a gyermekét? Szerintem az édesanya nagyon is higgadt volt a körülményekhez képest.
          Sajnos nem esetleges, hanem tényleges gazdagsága van a családnak. Tudta jól Levike, hogy apuci pénze és befolyásossága megmenti, ezért is egyből őt hívta és nem a mentőket.
          Sok van a gázoló számláján (nyomozás hátráltatása, gyorshajtás, elsősegélynyújtás mellőzése, stbstb), és mégis csak 3 évet kapott – és nem a két szeme miatt..

          • Jóska bácsi! Ez a baja az embereknek, hogy gazdag a család! Csinálja utána! Az pedig, hogy higgadtan kezeltem. Ha a maga gyerekét ütötték volna el……. erre írtam, hogy az én gyerekemet is elütötték, de szerencsére könnyen megúszta. Tudja mit, erre azt írom magának, hogy azóta nem akar mindenáron átrohanni az úton.

          • 1-5 évig terjed a büntetés, közúti baleset. A középmértéket kapta, mert büntetlen előéletű. Olvasta? Fellebbezett!

  1. Ez a fiatal fiú “felelőten* nem nőtt fel az érettségire, súlyosan felelőtlen. De ez inkább apuka hibája, aki nem szabott neki korlátokat! A lányt már nem lehet visszaadni a szüleinek, hatalmas veszteség, fájdalom nekik. De ez a fiú még megkomolyodhat, 3 év nagy idő, ott benn!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....