Simon Ernőre nem lehet csak néhány szóban visszagondolni. Egész életében nagyon aktív volt, pályafutása sok-sok sikeresen megoldott feladatot, rengeteg kihívást, komoly eredményeket és megérdemelt elismeréseket tartalmazott.
Szombathelyen született 1940. december 5-én Miklós nap előtt, a Mikulás várás közben, innen ered második keresztneve is. A dunántúli Sárváron nőtt fel, itt folytatta általános iskolai tanulmányait, majd Budapestre költözött, Budafokon a borászati technikumban szerzett képzettséget. Pályáját Balatonfüreden kezdte, utána a Budafokon lévő Hungarovinhez került és rövid időn belül kinevezték a ceglédi üzemegység vezetőjének. Két éven keresztül motorral ingázott Budapest és Cegléd között télen-nyáron, majd 1968-tól lett a városunk lakója, szolgálati lakást kapott. A cég átalakult immár kecskeméti központtal, és akkor a Közép-Magyarországi Pincegazdaság ceglédi gyáregység igazgatójának nevezték ki, ahol lelkesen folytatta munkáját.
Mi ceglédiek úgy gondolom, erre az időszakra nagyon sokan emlékszünk: a csemői kisvasút vonalán, a Kossuth Ferenc utcában a bútorbolttal szemben álltak a tartályvagonok, (később tartályos teherautók), hozták az alapanyagot, majd vitték a készterméket. Folyamatos munka volt ez, amely felvirágoztatta a vállalat tevékenységét városunkban, valamint nagyon sok embernek adott munkát. Sokan jó szívvel emlékeznek vissza az ott tartott borkóstolókra. Az ipartelepi hordógyár létrejötte is személyének és állhatatos tevékenységének volt köszönhető.
Két évvel ezelőtt tartott az érdeklődők számára egy pincebejárást, az egykori munkahelyén, ami sajnos már rég elvesztette régi pompáját. Hatalmas lelkesedéssel mesélt az akkori időkben történtekről, újra átélte az eseményeket. A pincében a kóstoló rész két végét lezáró faldíszítést Schéner Mihály készítette kerámiából, csodálattal nézegettük. A látogatókban felmerült az, hogy jó lenne mindezt valahogy megmenteni az utókor számára. Büszke volt a palackozó üzem létrehozására, bort, pezsgőt és üdítőt is töltöttek. Személyesen ő tervezte a pince szivattyú rendszerét és vezérlő pultját. Később a Közép-Magyarországi Borgazdasági Kombinát vállalati tanács elnökévé választották. Munkájáért miniszteri elismerést kapott, rendszeresen nyert díjakat a vállalat boraival, pálinkáival. Nagyon büszke volt ezekre, természetesen külön szekrényben gyűjtötte a trófeákat.
Gondoltuk volna, hogy Újpest drukker volt? Többször látta vendégül a csapatot, fia Tamás 7-8 évesen együtt rúgta a labdát Bene Ferenccel, Zámbó Sándorral, Fazekas Lászlóval, Váradi Bélával (Vasas) a pince udvarán. Sőt, Cegléden a horgász egyesület elnökhelyettese volt néhány évig. Baráti társasággal több, mint fél évszázaddal ezelőtt film klubot szerveztek, filmeket készítettek, felvették, előhívatták, vágták, hangosították. A barátok emlékezete szerint kifejezetten jó operatőr volt.
Aztán jöttek a nyugalmasabb évek, ahol tudását, szakértelmét, tenni akarását a bor iránti szeretetét borrendek megalapításában mutatta meg. A nagykőrösi Czifra Borrend és a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend alapítása köthető hozzá. Cegléden 33 alapító taggal együtt elfogadták a ma is érvényben lévő alapszabályt, elindítottak egy töretlen lelkesedéssel, bővüléssel rendelkező egyesületet. 17 évig volt elnök-nagymestere, mely cím a poszt átadása után örökös tiszteletbeli elnök-nagymesterre változott. Rengeteg eseményt, borkóstolót, borversenyt, országos rendezvényt, bálokat szervezett mindig nagy megelégedésre. A vezetést át tudta adni a fiataloknak, hagyta hadd érvényesüljenek. A háttérben mindig ott volt és segített. 2019. szeptemberi 3. hétfői rendezvényünknek ő volt a házigazdája. Jó visszagondolni arra a hangulatos estére!
A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségében is aktívan tevékenykedett, két cikluson keresztül a szakmai bizottság elnöke volt 2002-2011-ig. Rendszeresen látogatta a társ borrendek rendezvényeit, gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt velük. Nagyon sokat köszönhet neki a Borrend. A tanulás vágya mindig benne volt, 68 évesen jelentkezett egy minősített pálinka kóstoló tanfolyamra, melyen kiváló eredménnyel vizsgázott.
Büszke volt fiaira, Tamásra és Zsoltra, unokái között egyenesen megfiatalodott. Magaslest épített velük, valamint „medvecsapdát” készítettek. A macskáit mindig „Pörköltnek” nevezte, a sört szívószállal itta. Fellegvára Csemő-Zöldhalomban volt, ahova nagyon szeretett visszavonulni. Szőlőt termesztett, feldolgozta és kóstoltatta. Örömmel mutatta be pincéjét, a benne rejlő kincseket, mindenhez volt kötődése. Különleges borok, címkék, egyéb tárgyak képezték a gyűjtemény magját. Elmondható róla, hogy élete a bor és a pálinka körül forgott, bár nagyon ritkán itta, pedig korlátlanul volt körülötte mindkettőből.
Nyugodj békében Ernő bácsi!
Túri Krisztina
