28.8 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

20 éves a Tourinform

Az idén ünnepli a ceglédi Tourinform iroda fennállásának 20 éves évfordulóját, amely 2000-ben, július 7-én ünnepélyes keretek között nyílt meg Cegléd Polgármesteri Hivatalának patinás épületében.
„Az elmúlt két évtized alatt hatalmas változások történtek az iroda, a város és a turizmus területén. Bátran kijelenthetjük, hogy egy ilyen jellegű információs iroda a város „arca”, fogadószobája, hisz a Ceglédre látogatók az irodába betérve kapják az első mosolyt, információkat a városról, a környékéről. Legfontosabb feladatunk a helyi értékek közvetítése a lakosság, a városba érkező turisták felé, térképek és kiadványok biztosítása, ajándéktárgyak értékesítése. Ezenkívül tájékoztatást nyújtunk magyar és idegen nyelven a szállásokról, vendéglátó egységekről, szolgáltatásokról, programokról és a környék eseményeiről. Irodánkhoz turisztikailag 44 település tartozik, látnivalóival, vonzerőivel együtt, melyeket berögzítünk a Nemzeti Turisztikai Adatbázisba is. Örömmel tölt el bennünket, hogy a városunkba érkező turisták száma emelkedik, akik számára igény szerint idegenvezetést is biztosítunk. Ennek során szorosan együttműködünk a város múzeumaival, azok fenntartóival. Újdonságként 4 éve bevezettük a lovaskocsis városnézést, illetve lehetőséget nyújtunk arra is, hogy az evangélikus templomban meghallgassák a különleges Bach-orgonát. Évek óta jelen vagyunk a városi rendezvényeken, fesztiválokon, és a legjelentősebb országos szintű utazási kiállításokon, ahol kiadványokkal, szóróanyagokkal népszerűsítjük Ceglédet. 2020 augusztusában tesztelési jelleggel Információs Pontot üzemeltettünk hétvégeken a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont területén. Szintén ez év augusztusában benyújtottunk egy pályázatot a „Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program” keretében állandó Információs Pont létesítésére. Izgatottan várjuk az eredményt, és addig is megújult arculattal, logóval és szeretettel várjuk a betérő vendégeket.” – számolt be az iroda a közösségi oldalán.

https://www.facebook.com/TourinformCegled/posts/3980965715252663

A jubileum kapcsán az iroda egy különleges városi sétát hirdetett 2020. október 10-ére szombatra, melyre a helyek villámgyorsan beteltek, ezért hamarosan újabb időpontra is lehet majd jelentkezni! A séta állomásai között szerepel többek között a Református Nagytemplom erkélye, ahonnan csodás kilátás nyilik a városra.  A városnézés során számtalan titokra derül majd fény és a befejezés sem lesz mindennapi a Kossuth Múzeumban. Az iroda most szombaton 15 és 18 óra között nyitva tart, így lehetőség nyílik ajándéktárgyaink kedvezményes megvásárlására is! Az idegenvezető dr. Füle Györgyné, a Tourinform Iroda vezetője lesz. A séta következő idopontjáért figyeljék a Tourinform Iroda Facebook oldalát, valamint  érdeklődni lehet a Tourinform irodában, az 53/500-285 telefonszámon vagy a tourinform1@cegledikultura.hu e-mail címen (Forrás: Ceglédi Hírmondó, Kék Újság).

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...