6.2 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Adomány a kórháznak

10 millió forint támogatást ad az önkormányzat a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetnek, kiemelten a járványhelyzetben közvetlen betegellátást végző személyzet erőfeszítéseinek elismeréseként.
Az erről szóló határozatot ma délután nyújtotta át dr. Csáky András polgármester dr. Pusztai Dezső kórházigazgatónak, aki megköszönte a város felajánlását. Mivel a veszélyhelyzet alatt a Képviselő-testület nem ülésezik és polgármesteri határozatok formájában születnek a döntések, így a kórházi támogatás a frakciók egyeztetésével zajlott, amit mind a Fidesz-KDNP és mind a Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület frakciója támogatott. Az eseményen jelen volt még a két frakcióvezető, dr. Ferenczi Norbert (Fidesz) és Fehér István (Czigle), valamint a kórház gazdasági igazgatója, Bobál István is.

A támogatás előterjesztésében a polgármester és a frakcióvezetők úgy fogalmaznak: „Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete költségvetési támogatással szeretne a város nevében köszönetet mondani a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetben zajló emberfeletti erőfeszítésért. A támogatás felhasználását nem kívánjuk részletes feltételekhez kötni, annyit azonban javasolni szeretnénk, hogy a betegek személyes ellátását végző személyzet elismerése kiemelt figyelmet kapjon.”
A költségvetési támogatás Cegléd Város Önkormányzata 2020. évi költségvetésének általános tartaléka terhére történik meg. Az önkormányzat tavaly év végén 15 millió forint támogatást nyújtott a kórháznak, akkor orvostechnikai eszközök beszerzésére.
(Sajtóközlemény – Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...