A 2020-as évben kiemelkedő sportteljesítményt elért katonasportolók részére adott át elismerést Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 12-én, kedden, Budapesten, a minisztérium Balaton utcai objektumában. Lőrincz Viktor törzsőrmester birkózásban került a legjobbak közé.
A cegléd sportoló mellett Alekszejev Tamara szakaszvezetőt öttusában, Bragmayer Zsanett szakaszvezetőt triatlonban, Hosnyánszky Norbert szakaszvezetőt vízilabdában, Karakas Hedvig törzsőrmestert cselgáncsban választotta meg a Magyar Honvédség a tavalyi év legjobb sportolójának. A rendezvényen külön köszöntötték Karakas Hedvig törzsőrmestert, aki elnyerte az Év női sportolója-díjat is.
„A sikereik nem önös érdekből történnek, hanem mindannyiuknak örömet okoznak” – hangsúlyozta az elismerések átadása alkalmából Benkő Tibor, honvédelmi miniszter, köszönetét fejezve ki azért a munkáért és szolgálatért, amit a sportolók Magyarországért tesznek.
A tárcavezető hozzátette: a katonasportolók szolgálata és áldozatvállalása példaértékű a sportegyesületek és más sportolók, valamint a magyar emberek számára. „Céljaik elérése érdekében önök folyamatosan sportolnak, készülnek, másrészt pedig katonai szolgálatot látnak el. Ha kell, ott vannak a határon, különböző feladatokban, tehát kétszer annyi munka és felelősség hárul önökre. Legyenek büszkék arra, hogy sportolók és egyben katonák” – fogalmazott.
Az eseményen – mások mellett – részt vett dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Ruszin Romulusz, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke, Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs parancsnokság parancsnoka, valamint Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, országgyűlési képviselő.