37.8 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Hazakísérte és kirabolta a tizenéves fiút

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki annak ürügyén rabolt ki egy tizenéves fiút, hogy hazakíséri. A vádirat szerint az elkövető 2020. júliusának egyik éjjelén Nagykőrös városközpontjában kószált és összetalálkozott három tizenéves fiúval, akikkel szóba elegyedett. A fiúk tovább indultak és az elkövető csatlakozott hozzájuk. Egy idő után két fiú kivált és másfelé indult, míg az egyedül maradó társuknak a férfi felajánlotta, hogy hazakíséri.
Az úton a fiú többször is telefonált és ezt látva az elkövető kölcsönkérte egy hívás erejéig a mobiltelefonját. A hívás után azonban a férfi nem akarta visszaadni a telefont, majd emiatt dulakodás is kialakult közöttük. A férfinek sikerült a fiút a földre vinni és rátérdelt, majd fejét többször is a betonútba verte. Ezután fojtogatni kezdte és közben többször is azt kérdezte a fiútól, hogy megértette-e miszerint a telefont nem kapja vissza. Az ájulás közelébe került sértettnek végül sikerült kinyögni, hogy megértette. Erre őt a férfi elengedte. A fiú ezután még felajánlotta, hogy elrohan pénzért és kiváltja az elkövetőtől a telefont. Azonban mire a pénzzel visszaért a férfi már eltűnt a helyszínről.
A nagykőrösi rendőrök már az éjszakát követően elfogták az elkövetőt, aki ellen a Nagykőrösi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat.

Pest Megyei Főügyészség közleménye – A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...