A minap vizsgálatra vártam az egyik szakrendelésen, 10-15-en ültünk a folyosón várakozva. Közben a nejemtől kapott innivalót elfogyasztottam. Ahogy az üvegre a kupakot csavartam, a maszk még az államon volt, amikor elém állt a kórházi „rendőrség”, talpig beöltözve védőfelszerelésbe. Megáll előttem és keményen rám szól: „Tegye fel a maszkot!”
– Éppen most ittam meg az italomat… – védekeztem, de feltettem azonnal a maszkot, alatta viszont nevettem.
Visszalépett a hölgy és hosszan rám nézve azt mondta: „Majd nem nevet, ha lélegeztetőgépen lesz!”
Erre már csak annyit mondtam:
– Asszonyom nem tudja, hogy kezdődik a magyar himnusz?! „Isten áld meg a magyart jó kedvvel…”.
Erre a „járványügyi szakszemélyzet” elviharzott. Közben tovább várakoztunk betegtársaimmal a rendelésre. Az egyik beteg majd háromnegyed órát volt bent az orvosnál, erre zúgolódni kezdtek a várakozók. Rám került a sor és én 10 perc múlva ki is jöttem a dokitól. A várakozókhoz szóltam: én már tudom, hogy miért volt bent olyan sokáig a hölgy. A betegek kíváncsian várták a közlendőmet.
– Az Istenért se értette meg, hogy az örök életet nem itt osszák! – mindenkiből kitört a nevetés, kicsit oldva a várakozással járó feszült hangulatot.
Járvány idején is merjünk nevetni, jót tesz az egészségnek!
Józsi bá’
Jókedvű Józsibá’ !
Ha már a Himnuszt (nagybetű ha kérhetem!!!) emlegeti… hogy is van a következő sor???
“…Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;…”
és most küzd rendesen… Azzal, hogy Önre szóltak, pont ezt a “védő kart” nyújtották Önnek…(nem Isten helyett, hanem az Ő segítségével… de ez egy másik sztori)
A vidámságnak is van helye és ideje…
Ahogy ritka az ateista a műtőasztalon, úgy egyre ritkább a jókedvű “járványügyi szakszemélyzet” is.
Kívánom, hogy ne kelljen “stand-upolnia” mondjuk az intenzíven… (ott is rettentően humortalan a közönség…)