2.7 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Szabad kerti hulladékot égetni!

„Cegléd belterületén a kerti hulladék elégethető a veszélyhelyzet végéig. Ez az utolsó haladék! Ezt követően mindenkinek meg kell oldania annak a kerti hulladéknak a kezelését, amit a kommunális hulladékra vonatkozó szolgáltatásba belekalkuláltan a szolgáltató nem visz el.” – írta a közösségi oldalán dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő.

„A kerti avar égetésre kijelölt időszakok: hétfőn és pénteken 9.00 és 19.00 óra, szombaton 8.00 és 18.00 óra. A szabályok szigorúak továbbra is, tehát egyéb hulladék nem égethető el és elvileg külterületen a bejelentéseket meg kell tenni a katasztrófavédelem irányába. A tűzgyújtás bográcsolás vagy nyársaláshoz készítendő parázs céljából továbbra is lehetséges. Álláspontom szerint a megengedő szabály zártkerti, falusias lakóövezetben lévő ingatlanra kiterjesztőleg értelmezhető. Tudom, hogy az előírások betartásához türelem kell azok részéről is, akik szigorúbb avarégetési szabályokat követelnek és azoktól is, akiknek az ellenkezője az érdekük. Ezért amennyire csak lehet alkalmazkodjunk a szomszédok igényeihez, szokásaihoz és ne bántsuk egymást.” – írta a képviselő.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...

Két óra alatt elfogták a fogolyszökőt

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség...

Országos diákolimpiai bajnoki cím Kiskunfélegyházáról

Március 6–8. között rendezték meg a Országos Asztalitenisz Diákolimpia...