4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Szülei el sem tudtak tőle búcsúzni

A Kékvillogó.hu oldal további részleteket tudott meg a Laczkó Georgina ceglédi játékvezető halálának körülményeiről. Megszólalt az autóbalesetben elhunyt 20 éves játékvezető testvére is: “A húgomnál az ütközés után szinte azonnal beállt az agyhalál”.

A fiatal nő szerdán baráti társaságban indult vacsorázni, amikor a Nagykáta és Tápióbicske közötti útszakaszon autójuk megcsúszott egy kanyarban és frontálisan ütközött a szemből érkező kocsival. Már a baleset pillanatában beállt az agyhalál állapota, szülei el sem tudtak tőle búcsúzni. Georgina másnap, a kórházban hunyt el.

A 20 éves Georgina az anyósülésen utazott, életét nem lehetett megmenteni, koponyasérülései következtében a baleset másnapján a kórházban hunyt el. Az ügyben halált okozó közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt indult nyomozás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A brutális karambol után mind a hét utast kórházba szállították. Georgina mellett négyen voltak az autóval, a másik kocsiban ketten utaztak. A játékvezető be volt kötve, neki a túlélésre esélye sem volt, pont ott ült, ahol a másik autó becsapódott.

Fotó: Helyszíni felvétel – Forrás: baleset-info.hu

Hasonló hírek

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most az a probléma, hogy be volt kötve. Máskor az, hogy nem volt bekötve. Jó lenne már, ha egyértelmüvé tennék, hogyan, mikor és mitől véd a biztonságiöv.

  2. Kedves Jóska, és Mindenki!

    Sajnos vannak baleseti helyzetek ( a gyári törésteszteken túl), amelyeket az élet produkálja, ezek általában teljesen “egyediek” abban a tekintetben, hogy nagyon sokféle lehet. Az autókban lévő passzív (pl.: légzsákok) és aktív (pl.: biztonsági öv) biztonsági eszközök azért vannak, hogy (meg)védjék a jármű utasait. Ennek ellenére vannak olyan szituációk, amikor hiábavaló a légzsák és bekötött biztonsági öv (is). Nem ismerem ennek a konkrét balesetnek a körülményeit részletesen, de például egy bizonyos sebességhatár felett (főleg frontális ütközés során) nincs esély a túlélésre….Részvétem és együttérzésem a családnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....