7.8 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Régi mesterségek emlékei

Az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely  május 15-én az országos közművelődési nyitónaphoz csatlakozva tárta ki kapuit a látogatók előtt. A szoljon.hu oldalon jelent meg interjú az intézmény munkatársával Jandácsik Pállal, aki elmondta: a szombati nyílt nap keretében szakköreikbe tekinthettek be az érdeklődők, de a falumúzeumba is bárki ellátogathatott.

„A kiállítóhelyen a zárva tartás idején lebontották a rádiózás múltját bemutató időszaki tárlatot, melynek helyére az eredeti kiállítás emlékei kerültek vissza. A bejárathoz közeli teremben így ismét az abonyi mezőgazdasági létformával ismerkedhetünk meg, a helyszínen az állattenyésztés, a szőlőtermesztés és a bortermelés jellegzetes eszközeit mutatják be. Az épület felső szintjén a régi mesterségeké a főszerep. Itt elsősorban a kötélgyártás és a lószerszámkészítés eszközeit lehet megtekinteni, de felfedezhetünk egykori konyhai emlékeket, disznóvágási kellékeket is.” – számolt be Jandácsik Pál, aki elmondta: az intézmény keddenként 9 és 13 óra, csütörtökönként 13 és 17 óra, míg szombatonként szintén 9 és 13 óra között várja a hagyományos mesterségek iránt érdeklődőket. Igény szerint azonban ettől eltérő időpontokban is biztosítanak majd tárlatvezetést.

Az intézmény részletes bemutatása a Szoljon.hu oldalán olvasható és tekinthető meg itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...