17.8 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Elszámoltatva

A nagykőrösi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vietnami férfit, aki egy helyi vadásztársaság területén lőtt ki egy fokozottan védett madarat.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. május 30-án érkezett jelzés, miszerint egy nagykőrösi sportvadász távcsöves megfigyelése közben észlelte, hogy ismertlenek megálltak, majd egyikőjük autója tetejéről célzott lövést adott le egy villanyvezetéken ülő madárra. Miután az állat leesett, a férfi betette az autó csomagtartójába és elindult a város felé. A bejelentő vadásztársával együtt követte a járművet egyúttal hívták a rendőrséget.

A gépjármű átvizsgálásakor a csomagtartóból előkerült egy európai szalakóta madártetem, mely Magyarországon fokozottan védett egyed, természetvédelmi értéke félmillió forint. A rendőrök lefoglaltak egy légpuskát, ahhoz tartozó lövedékeket, egy csúzlit és 39 darab acélgolyót. A nyomozók P. N. Hien 30 éves vietnami állampolgárt gyanúsítottként, két társát tanúként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett.

Vele szemben a további eljárást -szabadlábon hagyása mellett- a Nagykőrösi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...