17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Benzinkúton csaptak le a drogosokra

A ceglédi nyomozók egy benzinkúton lezajlott drogügylet után csaptak le két fogyasztóra és egy terjesztőre. Az erősítést a gödöllői rendőrök, valamint a Pest megyei felderítők adták.

Hónapok óta tartott az a felderítő munka, amelynek nyilvános és látványos állomása 2021. június 9-én következett el. Egy bagi benzinkútról állítottak elő egy 35 éves mendei férfit, aki nem sokkal korábban szokásos adagjáért fizetett. Nem sokkal később újabb fogyasztó, egy 39 éves valkói férfi került az előállító, majd a kihallgató helyiségbe. Mindkettejük gyorstesztje amfetaminra pozitív értéket mutatott. Vallomásukban nem tagadták, rendszeres vásárlók, alkalmanként 4-5 ezer forintért szerzik be kristály adagjukat. Kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják azt a 45 éves bagi férfit, aki többek között a most elfogott fogyasztókat látta el hónapok óta droggal Bag és Hatvan térségében. Az éjszakába nyúló kihallgatás beismerő vallomást hozott, a férfi elmondta, megélhetését biztosítandó, keresete kiegészítéseként kezdett el foglalkozni kristály árusításával, bár egyáltalán nincs rászorulva. A nagyobb kiszerelésben beszerzett kábítószert grammonként 6-7 ezer forintért adta tovább ismerőseinek. Bár az ügyfelek azt gondolták, egy grammot vesznek, valójában mindig kevesebbet kaptak pénzükért, a poros tasakot rejtő borítékban sosem volt több 0,7 grammnál. A gyanúsított több mint 1,5 millió forintos illegális jövedelemre tett szert. Ezt a forrást apasztották most el a rendőrök. A férfi lakásán simítózáras tasakokat, digitális mérleget, 2 millió forintot, 34 darab kábítószergyanús tablettát, valamint az eladásra szánt kábítószergyanús fehér por kb. 170 grammnyi maradékát lefoglalták.

Az azóta letartóztatott 45 éves bagi férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.

Forrás: Police.hu

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....