11.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

László Ferenc bemutatkozása

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP ceglédi szervezete július 1-jén az új Alkotmány utcai irodájukban. Először Fehér István köszöntötte a sajtó képviselőit és elmondta, hogy pártja elkezdte a felkészülést a 2022-es országgyűlési választásokra. Bemutatta és ajánlotta az előválasztáson induló jelöltjüket László Ferencet, aki – mint elhangzott – nagy politikai tapasztalattal rendelkezik, hiszen hosszú ideig volt megyei közgyűlési tag és a Nagykőrösi Önkormányzat tagja jelenleg is.

László Ferenc a szót átvéve mutatta be programját, amelynek központi eleme az, hogy az új uniós költségvetési időszak (2021-27) alatt Dél-Pest megye minél nagyobb arányban részesüljön a rendelkezésre álló forrásokból.

A tájékoztató végén kérdésekre is lehetőség volt. A Ceglédi és a Dél-Pest Megyei Panoráma munkatársa arról kérdezett, van-e stratégiája az ellenzéki összefogásnak arra, ha az eddigiek mellett új, akár független jelöltek is megméretik magunkat az előválasztáson, vagy a jövő évi választáson?

László Ferenc elmondta: július 23-ig még lehet jelöltet állítani az előválasztásra is, tehát bármikor felbukkanhat új résztvevő. Egyelőre nem lehet látni, hogyan változnának az erőviszonyok, de ha valaki indul jelöltként, akkor a célja azonos lehet az ellenzéki jelöltekével, vagyis a kormánypárti jelölt legyőzése. Az MSZP-Párbeszéd jelöltje hozzátette: mindhárom eddigi jelölt (Jobbik – Zágráb Nándor, DK – Kökény Gábor) a nagykőrösi önkormányzat képviselője, akik napi kapcsolatban vannak, így céljuk kulturált körülmények között kampányolni, hogy a versengés nyertesei a választók legyenek.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...