25.6 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Kisebb kapacitással működik a Nyugati

Egy hónapos felújítási munkák után, vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar, de a Mávinform friss közleménye szerint „a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező, így vasárnap reggeltől a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni az állomás. A végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat is korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében” – számolt be a Telex.hu.

A ceglédi vonalon vasárnap reggel 6 órától a csúszás miatt a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe. A Szegedi InterCityk a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé, minden óra 51-kor. A szegedi vonalon egyébként vágányzári menetrend érvényes, Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszokra kell átszállni.

A 444.hu szerint a felújítás utáni első nap összeomlott a vonatközlekedés a Nyugati pályaudvaron a biztosítóberendezések meghibásodása miatt. „Bár kora reggel még arról számoltak be, hogy hétfőre minden munkával végzett a felújítást végző kivitelező, és rendben megindult a közlekedés, nem sokáig tartott az öröm. A vasúttársaság szerint a Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező vonatok menetideje 10-30 perccel megnövekedhet.” – írta meg a lap.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...