3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Droghálózatot számoltak fel a ceglédi rendőrök

A napokban fejeztek be a ceglédi nyomozók egy 2019-ben, kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást. A gyanú szerint a droghálózat öt tagja Cegléden és környékén terjesztették a kábítószert 13 fogyasztónak, akiket kábítószer birtoklással gyanúsít a rendőrség – írta meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos oldala, a Police.hu.

2019. novemberében a rendőrök hónapokig tartó felderítés után megállítottak egy 25 éves szolnoki férfit, aki autójával közlekedett Abonyban. K. Tamás az ellenőrzés közben zavartan és feltűnően idegesen viselkedett. A rendőrök azonban ezen nem lepődtek meg, ugyanis az igazoltatás célirányos volt. A kézifék előtti tárolórekeszben bruttó 3,25 grammnyi zöld, gyantás növényi törmeléket találtak a rendőrök. Mind az anyag és a férfi gyorstesztje pozitív eredményt hozott THC-re.

Ezután a nyomozók eljutottak a 25 éves A. Viktorhoz, aki a gyanú szerint 2019 augusztusa és novembere között heti rendszerességgel árulta a kannabiszt, pakkonként 3 ezer forintért. A rendőrök ezután lekapcsolták T. Mátét is, aki a gyanú szerint A. Viktornak értékesítette az anyagot, ám kihallgatásán tagadta, hogy droggal kereskedne.

A nyomozás során összesen több mint 1 millió forintot, digitális mérleget, és 60 grammnyi kannabiszt foglaltak le. Az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...