19.1 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Tankerületi évnyitó

Tanévnyitó értekezletet tartottak az Imregi rendezvényházban augusztus 25-én a Ceglédi Tankerületi Központ intézményvezetői, tagintézményvezetői és a Pedagógiai Szakszolgálat vezetői számára. A rendezvényen először Földi László országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte az elmúlt két – a Covid-járvány által meghatározott – tanévben való helytállásukat. Mint elmondta: az online oktatás a Magyarországon még nem bevett oktatási forma és emiatt kihívás elé állította a tanárokat, tanítókat és diákokat, szülőket is. Kiemelte: bízik benne, hogy a most következő tanévet már a jelenléti oktatás fogja meghatározni, ezért fontos minél több pedagógusnak és gyermeknek is az oltás felvétele.

Fodor Gábor a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatója is megköszönte az előző tanév munkáját a vezetőknek és elmondta: bár valóban a jelenléti oktatásra készülnek, de mégis fel kell készülni a járvány következő hullámára is és szükség esetén abban helytállni, az eddigi tapasztalatokat beépíteni. Felvázolta a tankerület további terveit, kezdeményezéseit is, többek között újraindul a Tankerületi Szabadegyetem.

A rendezvényen bemutatták az új igazgatókat és a leköszönő intézményvezetők eddigi munkáját is megköszönték.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...