2.7 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Könyvbemutató Újszilváson

Szeptember 2-án bemutatták az Újszilvás fennállásának 70. évfordulója alkalmából készült helytörténeti kiadványt az újszilvási faluházán.

A községi önkormányzat így számolt be a közösségi oldalán a nagy sikerű könyvbemutatóról: „Önkormányzatunkban már évek óta megfogalmazódott a gondolat egy ilyen emlékkönyv létrehozásán, amihez a tavalyi évben remek alkalmat adott a kerek évforduló. Sajnos 2020-ban a vírushelyzet nem tette lehetővé az ünneplést, a kötet teljes megvalósulását, így mostanra tolódott a megjelenése, illetve könyvbemutatója. Nagy izgalommal vártuk ezt a napot, a több, mint másfél évig tartó munkánk gyümölcsének bemutatását, mely reméljük olvasói számára szép emlékeket, hasznos ismereteket tartogat szeretett Újszilvásunkról. Köszönetünk a kötet szerkesztőjének, Németh Csabának a lelkiismeretes, odaadó és lojális munkát, valamint a többi szerzőnek, akik mind lelkesen fogadták felkérésünket és sokat dolgoztak saját fejezeteik megírásában. A másfél éves munka során számos segítséget kaptunk. Hálásan köszönjük azon lakosoknak, környékbelieknek, szakembereknek, akik interjúalanyként, egy kérdés megválaszolójaként, egy fénykép vagy forrásértékű dokumentum szolgáltatójaként, illetve bármely más módon támogatták munkánkat. A kiadvány megvásárolható 5000 Ft-ért a Polgármesteri Hivatalban. Amennyiben elfogyna a kötet, lesz lehetőség feliratkozásra, előjegyzésre és ha van rá igény Önkormányzatunk utánrendel a nyomdánál további példányokat.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...

Két óra alatt elfogták a fogolyszökőt

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség...

Országos diákolimpiai bajnoki cím Kiskunfélegyházáról

Március 6–8. között rendezték meg a Országos Asztalitenisz Diákolimpia...