7.8 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

Franchise hálózatot indít a nagykőrösi család

Zombori Zsolt McDonald’snál kilenc étteremért volt felelős. Némi családi megtakarítás mellett ezt a tapasztalatot fektetette a saját kézműves hamburgerezőjébe. A ZHome Burger a járvány előtt startolt Nagykőrösön, de vegetálás helyett folyamatosan nőtt. Idén Kecskeméten nyitott új üzletet, és nem áll meg a terjeszkedésben. – jelent meg hír a Forbes magazinban.

„Európát is utolérte a fűnyíróelv. Én voltam a legöregebb, akit akkor elküldtek” – mondta Zombori Zsolt, a ZHome Burger alapítója arról, hogy mi indította el 2013-ban el egy teljesen új életpálya felé. Zsolt feleségével és két egyetemista gyerekével 2019 novemberében nyitotta meg a kizárólag házhoz szállítással működő kézműves hamburgerezőt. Ezzel megelőzték a később koronavírus teremtette igényeket. Az üzletpolitika sikeres volt, a járvány idején is hónapról hónapra nőtt az árbevételük.

A ZHome körülbelül ötmillió forintból indult. A nagykőrösi családi ház egyik használatlan helyiségét alakították át konyhává. A burgerekbe a Zombori család készíti a húspogácsát, a szószt, sőt, a zsömlét is ők sütik.

„A cikk után kilencen jelentkeztek franchise partnernek” – mondja Zsolt a tavaly júniusi magazinban megjelent anyagunkról. Nem ez az első eset, hogy egy Forbes-cikknek köszönhetően találnak egymásra a későbbi üzleti partnerek. A Monyo kraftsör-gyár és a Patrongyártó Kft. is egy Forbes magazinnak köszönhetően lettek üzlettársak.

Az új, júliusban nyílt kecskeméti üzletet már együtt nyitották féléves felújítási munkálatok után, körülbelül 14 millió forintból. Az új burgerezőbe a nagykőrösi háttérkonyhából viszik az alapanyagot és körülbelül negyven vendég nézheti a látványkonyhájukban hogy, hogyan sülnek készre a kézműves húspogácsák.

A franchise jogokat egyelőre vidéki városokba és Budapest agglomerációjába adnák és öt–hat étteremig terveznek. „Eddigi tapasztalataim alapján ez az a mennyiség, amit még kényelmesen átlátunk, de a piaci igények még bármit hozhatnak.”

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...