12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Szép termést adott az idei szüret

Lassan befejeződik a szüret Cegléd környékén is. Klément György borász-vállalkozót kísértük el a késői szüretre a Budai úton lévő szőlőjébe.

– Érdekes az idei termés, hiszen az időjárás sem volt a szokványos ezévben. – számolt be a helyszínen Klément György. – A hűvös, csapadékos tavasz miatt később indult meg a szőlő, a virágzás is késett. Aztán az aszályos nyár viselte meg a növényeket, ami szintén lassította a fejlődést, ezért tolódott ki időben az idei szüret.  Az őshonos, nemesebb fajták sokkal jobban tudtak alkalmazkodni ehhez a szélsőséges időjáráshoz, mint a nem Kárpát-medencei eredetű fajták. Szép termést adott a Rajnai rizling, a Kékfrankos, az Olaszrizling, a Cserszegi fűszeres és ahogy látom, szenzációs lesz az utolsóként szüretelt Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc.

A borász beszélt arról, hogy optimistán látja a ceglédi szőlőgazdálkodás és borászat jövőjét. – Gazdag múltja van a környéken a borászatnak. Régen kisebb gazdák mellett, többszáz holdas nagybirtokokon is termesztették a szőlőt, elég csak az ismert Unghváry családra gondolni. A téeszesítés után még erőteljesebben fejlődött ez a gazdasági ág, majd a rendszerváltás után ugyan megcsappant a gazdálkodási terület, de az utóbbi években Cegléden kifejezetten sokan kezdtek ezzel foglalkozni, borászatot, pincészetet hozva létre. Szőlővel ugyanis csak úgy van értelme dolgozni, ha minél inkább feldolgozott állapotban értékesítjük, akár borként vagy van, aki pálinkaként.

– Ha már a feldolgozottságnál tartunk, a Cegléd Zamata gyümölcslevek mennyire népszerűek?

– Nagyon nehéz a multikkal versenyeznünk, akik olcsóbban adják a gyümölcsleveket, de a vevők nem olvassák el az apróbetűs részt arról, hogy mi van benne. Kialakult azonban már egy olyan vevőkörünk, akik tudatosan tesznek az egészséges táplálkozásért. A mi gyümölcsleveink hidegen sajtolt, préselt levek, minden hozzáadott adalék nélkül, pasztörizálva, tehát valóban kizárólag 100 % gyümölcsöt tartalmaz. Az almalét szódával, ásványvízzel hígítva finom, frissítő italt kapunk, a szőlőlét pedig magas cukortartalma miatt sportolóknak, fiataloknak ajánljuk, mert azonnal energiával tölti fel a raktárakat. Többféle vegyes gyümölcslé is kapható, amelyek fogyasztása a téli időszakban különösen ajánlott, mert feltankolja a szervezetet vitaminokkal.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....