19.9 C
Cegléd
2025. április 18. péntek
spot_img

Egyszülős karácsony

Több mint kétszáz nehéz helyzetben lévő budapesti és vidéki egyszülős családnak szeretne segíteni karácsonyi kezdeményezésével az Egyszülős Központ. A kezdeményezésben ismert helyi kötődésű embereket kértek fel „karácsonyi nagykövetnek”.

Lõrincz Tamás olimpiai bajnok (b) és Lõrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó (j), az Egyszülõs Központ karácsonyi nagykövetei és Nagy Anna, a központ országos vezetõje

Cegléden december 11-én a művelődési központban Lőrincz Tamás olimpikon adta át tíz egyszülős családnak egyenként 25 ezer forint értékű tisztálkodási és tisztítószereket tartalmazó csomagot. Az olimpikon testvérével országosan is vállalta, hogy arcai legyenek a karitatív akciónak.
Lőrincz Tamás a megjelenteket köszöntve, elmondta: ünnepek előtt katonasportolóként és magánszemélyként is jótékonykodnak, mert fontosnak érzik a rászorulók segítését. Mivel maga is kisgyermekes szülő, így tudja, a mindennapok terheit még egy szülőpárnak is nehéz vinnie, egyedül pedig majdnem lehetetlen feladat. Ezért tartották fontosnak az egyszülős családok támogatását.


A rendezvényen az Egyszülős Központ ceglédi koordinátora Farkas Erika beszélt a kezdeményezés hátteréről: Magyarországon több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, körülbelül 300 ezer egyszülős család van. A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az Egyszülős Központ megalakulásától kezdve arra törekszik, hogy az ország minél több pontján tudjon segíteni az egyedülálló szülőknek. Ennek egy fontos mérföldköve a “2021 Karácsonyi Nagykövete” kezdeményezésük. A központ megkeresett olyan helyi kötődésű prominens embereket, akik Budapestről még karácsony előtt elviszik a csomagokat az ország különböző megyéibe. Segítségükkel a vidéken élő egyszülős családhoz fejenként 25 ezer forint értékű tisztító- és tisztálkodószereket tartalmazó csomag jut el karácsonyig. Ezzel az Egyszülős Központ ebben az évben csaknem 400 családnak tudja könnyebbé tenni a mindennapjait, akik közül 250 vidéken él.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...