-4 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

A lila bicikli kalandjai

Akarata ellenére tulajdonost váltott, végül csak visszakerült hálás gazdájához az a lila bicikli, amit a ceglédi nyomozók lefoglaltak, tolvaját meggyanúsították. – írta meg a police.hu.
Bár otthona lépcsőházában lelakatolva tárolta, mégis ellopták egy ceglédi nő születésnapjára kapott lila biciklijét december 20-án éjjel.
„Sokan keresték, amikor egy állampolgár jelezte, nem sokkal korábban, nyergében egy férfivel látta a településen. A rendőrök az információ alapján megállították a járgányt, tekerőjét elszámoltatták. A 19 éves férfi állította: „de hát ez anyámé!”, ettől függetlenül gyalog mehetett tovább, miután kihallgatták – akkor még tanúként. A nyomozók időközben ellenőrizték az általa elmondottakat, mint kiderült, szülőjének soha nem volt olyan kerékpárja, és az egyedi azonosító jelek birtokában már kijelenthették, a lefoglalt bicikli megegyezik az ünnepek előtt ellopottal. A 19 éves V. Milán ellen elfogatóparancsot adtak ki, mivel se munka-, se állandó tartózkodási helye nem volt. Az újesztendőbe átnyúló keresés 2022. január 22-én hozott eredményt, egy ceglédi ház lépcsőházából állították elő az ott meghúzódó V. Milánt. Már nem látta értelmét lódítani, beismerte, hogy ő lopta el a lila kerékpárt, korábban azért hazudott, mert félt, hogy „becsukják”. Az elkövetés napján ismerőseihez indult, ám a gyaloglást fárasztónak ítélte, ezért döntött úgy, a távolság legyűréséhez inkább szerez egy biciklit. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást, a tulajdonosnak pedig visszaadták a kerékpárját.” – számolt be a rendőrségi portál.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...