12.8 C
Cegléd
2026. március 21. szombat
spot_img

„A Kádár rendszer jobb volt”

Lakossági fórumot tartott március 3-án Jakab Péter országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke Zágráb Nándorral, Pest Megye 12. választókerületének ellenzéki képviselőjelöltjével Cegléden a Kossuth téren a piac előtt.

Először Zágráb Nándor szólalt fel. Mint fogalmazott: „Vitára hívtam Földi László országgyűlési képviselőt, de egyetlen helyszínen sem jelent meg. Egy politikusnak vállalni kell a vitát a legkényesebb kérdésekben is és kiállni az emberek elé, ahol kérdések is elhangozhatnak.” Ezután a képviselőjelölt aktuálpolitikai témában vitába keveredett egy férfivel, aki szerint Magyarországnak semlegességre kéne törekedni az ukrán háború ügyében, mert „ha így folytatjuk, orosz energia nélkül maradunk”. Zágráb nem értett vele egyet, szerinte a Nato-val kell együtt működni, mert Ukrajna után Európa következik.

Jakab Péter beszédében elmondta: „hazánk Kelet-Közép Európa Svájca lehetne, mert mindenünk megvan ehhez: tehetség, szorgalom, termőföld, vízkészlet, csak egy valami hiányzik évek óta, egy tisztességes kormány. Abból a sok támogatásból, amit az uniótól kaptunk rendezni lehetett volna a béreket, nyugdíjakat.”
Jakab Péter hangsúlyozta, ha kormányváltás lesz, lesz bővel miből gazdálkodni, szólt arról is, hogy eltörlik a kötelező védőoltást, megszüntetik a járványügyi korlátozásokat és évi 5-10 ezer bérlakást építenek.
– 30 évvel ezelőtt a nagy rendszerváltók azt ígérték, hogy eljön a szabadság és a jólét. Ma ha megkérdezem az időseket, akkor azt mondják, hogy a Kádár rendszer jobb volt, mint a mai és ez nem a Kádár rendszer dicsősége, hanem az Orbán- rendszer szégyene. – fogalmazott a Jobbik elnöke, aki kritizálta a kormány ukrán menekültekkel kapcsolatos felelőtlenségét, a korrupciót és ajánlotta a választók figyelmébe Zágráb Nándort, mert mint fogalmazott, „ha Zágráb Nándor győz, országosan is győz az ellenzék!”
Ezután a fórum résztvevőivel beszélgetett. Látható volt, hogy az orosz-ukrán háború ügye megosztotta a hallgatóságot. Egy lakos elmondta: eddig az ellenzéket támogatta, de most már nem, és ennek a háborúval kapcsolatos álláspontjuk az oka. Mások viszont támogatásukról biztosították Jakab Pétert és az ellenzéki összefogást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új gyógyászati szárny a Ceglédi Termálfürdőben

Átadták a Ceglédi Termálfürdő új gyógyászati szárnyát, amely jelentős...

Rablás a ceglédi vasútállomáson

A ceglédi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit,...

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...