A szárny felemel, a csapás lever. A szárnycsapás mégis továbbvisz. A szárny(alás) sikerhez és dicshez vezet, a (sors)csapás drámával és tragédiával sújt. Mint HORVÁTH JÓZSEF életében is, aki a CVSE ügyvezető elnöke, egy egészségügyi magánklinika ügyvezetője. A többórás, abbahagyott, de nem befejezett beszélgetésünk okokra rányitó kulcsmondata talán ez: Sorsának irányítása Föntről („istenhívő vagyok”) és belülről („nagy volt az egóm”) történt. A produktív egója hullámhegyre lendítette, a mindenekelőtti hullámvölgybe rántotta. E(r)go: fölívelés és lezuhanás.
Tartottam a találkozástól. A hallomások, az előítéletek, a megrendítő sorsfordulatai talán bezárkózóvá tették. Ám olyannyira őszinte szókimondással, nyílt önkritikával, pőre lélekkel beszélt életéről, hogy a bizalmasság mélyéről felhozott élményeinek mindegyikét nem írhatom le.
ELŐJEL. „Tudom, hogy a lelkem fogod ’kapargatni’. Egyszer már beszélgettünk a Cegléd Rádióban, akkor is vállaltam a szembenéző nyíltságot. Most is ezt teszem.”
GYERMEKKOR. „Vegyes emlékek, érzések kísérnek. Meghatározók.” Édesanyja cukrászdában dolgozott, édesapja a ceglédi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. Szerelembe estek, összeházasodtak. 1958-ban megszületett József fiuk. De két év múlva – tehát még csak kétéves volt – elváltak a szülei. A forgatókönyv gyakori kimenetele szerint megjelent a „harmadik” az apa életében. Fájdalmas jelenetet kellett átélnie kisfiának. Anyjával sétáltak, amikor meglátták az apát. A gyerek szaladt hozzá, ő azonban bement előle az épületbe. Később jóra fordult a kapcsolatuk. Új párjával visszaköltözött Szegedre (onnan került Ceglédre), ott felívelt a karrierje. Harminckét éves korában őrnagy lett, ötven-egynéhány évesen alezredes. Nyugdíjazták kifogásolt erkölcsi viselkedése miatt: az ötödik(!) házasságánál tartott. Ebből három gyermeke született, két lány és egy fiú. A féltestvérek apjuk halálakor, a Tisza-parti búcsúztatáson találkoztak utoljára 2015-ben. Józsi gyermekkorában nála töltötte a szünidőket. Amikor elköszönt anyjától, azért zokogott; amikor visszajövet búcsúzott apjától, azért sírt.
Édesanyja „agyondédelgette” Jocit. Mindentől megkímélte, tejszínhabos kakaóval keltette egy szem gyermekét. „Akkor lett terhes, amikor apám lelépett, de nem tartotta meg… Sokáig bánta ezt a döntését.” Egyedül nevelte gyermekét. Ekkor már a ruhagyárban dolgozott. Hogy biztosítsa a megélhetésüket, Csehszlovákiába és Lengyelországba utazott ruhaneműkért, ágyneműkért. Gyakran magával vitte az éjszakai utazásokon a fiát is. Közben ő is próbált új életet kezdeni. Szomorúan végződött mindkét házassága. „Az egyik férj masszív alkoholista volt. Azt mondták róla, jó ember, ha nem iszik. De mindig ivott. Ilyenkor verte anyámat. Ezt folytatta a második is. Amikor közéjük álltam, én is kaptam, meg is kergetett.”
A zaklatott, zűrös időszaknak mi lett (lehetett) a következménye? Szinte elkerülhetetlen. „Nem voltam igazán jó tanuló, sőt rossz gyerek. Az általánost három ceglédi iskolában végeztem el, egyikből lökdöstek a másikba.” A középiskolás időszak sem kezdődött jól. A mezőgazdasági technikumba került. Éppen egyik március 15-én barátjával az orosz kantin előtt durrogtattak. Tényleg véletlenül akkor és ott. De a hatalom ezt lázadásnak ítélte, elvitte őket a dzsip. A magas rangú édesapa gyakran jött el Ceglédre, no nem családlátogatásra, hanem hogy kimentse a fiát. „Ha így folytatod, legközelebb a szegedi Csillag börtönben fogunk találkozni” – fenyítette meg szigorúan. Drámai döntés elé állította: „Költözz hozzám, segítek!” Édesanyja: „Itt hagysz engem, egyedül?!” A felébredő felelősségérzet és a ragaszkodó szeretet találkozási pontján állt Józsi. Maradt Cegléden. Illetve Törökszentmiklóson folytatta az iskolát, ahol rájött, a mezőgazdaság nem az ő „földje”. Végül Újszászon az autóközlekedési technikumban érettségizett.
MUNKA. Az irodalmi allegória szerint a sérült szárnyú madár egyik ágról a másikra száll. Józsinak öt „szakága” volt kezdetben. FŰSZÉRT: konzervraktáros. „Rengeteget dolgoztam, de jól kerestem.” Volán: gépkocsi-vezetői tanfolyam. „Összebalhéztam az oktatóval, de magánúton levizsgáztam B, C és E kategóriában.” Sütőipari Vállalat: hajnali kenyérkiszállító. Maszek: fuvarozási cégével ugyancsak kenyérkiszállító a Ciglénél. ÖKOVÍZ: telepőr. „Nevezzük akár éjjeli portásnak, sokan ironizáltak ezzel. Mellette viszont továbbra is fuvaroztam.”
CSALÁD. „Egyszer ballagtam befelé a városba, s egy barna hajú, barna bőrű lány jött velem szembe. Egymásra néztünk, megjegyeztük a tekinteteket. Diszkóban jöttünk össze. Rózsát 1979-ben eljegyeztem, 1980. augusztus 2-án házasságot kötöttünk. Már 1981 márciusában megszületett Betti lányunk, 1986-ban Nóri. (Betti a szegedi bölcsészkaron végzett, német nyelvtanár lett. Két gyermekük van, egy fiú és egy lány. Budapesten laknak. Nóri kommunikáció szakon szerzett diplomát Egerben, ott is élnek. Egy kislányuk van, – így ő nekem a harmadik unokám.)
Láttam apám sorsát – öt házasság -, ezért is fogadtam meg, hogy Rózsa örök párom lesz. Ma is az a véleményem, hogy ő életem legmeghatározóbb nője, sokat köszönhetek neki. Szépen éltünk. Éltem…”
„Éltem…” Ennek a szónak a háttértartalma miatt is 30 év házasság után Józsi 2010-ben elköltözött otthonról. A házastársi kapcsolat megromlásának külső és belső okai vannak. S jellemzően egyikből következik a másik.
„Töredék időt töltöttem otthon. Rózsát idézem: ’Ha Józsinak dolga van, akkor dolga van.’ Eredményesen építettem a karrierem. Ennek arányában nőtt az egóm. Vezérürü lettem. Megalakítottam a kispályás focicsapatot, Ceglédet túlhaladó sikereket értünk el. Amit Józsi csinál, abból lesz valami, mondták. 1993-ban újságot készítettünk Kóbor Ervinnel Ceglédi Hírek néven – vak ez a ló, nem bátor alapon. Hamarosan Ceglédi Kék Újság fejléccel hetilap lett, négyezer példányban fogyott el.” (Mivel 15 évig szerkesztettem a lapot, az érintettség miatt nem írok erről az időszakról.)
Szakmailag is előrelépett, levelezőn megszerezte a marketingmenedzseri diplomát. „Valaki lettem. Számított a véleményem, egyre többen kikérték. Amit korábban én tettem – kávézásra, ebédre hívás -, most engem kértek erre. Az újságmenedzselés mellett a ceglédi Kossuth Honvéd futballcsapat menedzselésével is megbíztak. 1997. május 12-én, 25 éve Németh Laci bácsinak köszönhetően – ő „talált ki” a feladatra – a CVSE elnökévé választottak. (Bár elég nagy vihart kavart ez az esemény akkoriban.) Úgy éreztem, alám kapott a szél, fölemelt. De vitathatatlan: megítélésem vegyes volt, azt mondták, megosztó személyiség vagyok. Főleg azok, akik csak akkor kezdtek érdeklődni a CVSE iránt, amikor bevezették a tao-támogatást, s néhányan úgy érezték, hogy ők kimaradtak valamiből. Nemtelen támadásokat indítottak ellenem, pénzlopással vádoltak, puccsot szerveztek. De túléltem, és igazolnak az eredmények: Látványosan fejlődik a Malomtó szél és az uszoda. Kilencven százalékban én talpaltam ki a pénzt.”
Egyre jobban kezdett érdeklődni a közélet iránt. 1997-ben többed magammal megalapítottuk a Ceglédért Független Egyesületet, ezért is megindultak a támadások. („Ti fújjátok a passzátszelet!”) 1998-ban önkormányzati képviselő lett. Küldetéstudat vezérelte. Huszonegy évig tevékenykedett: 12 évi testületi képviselettel, 9 évig a gazdasági bizottság külső tagjaként. „Beletanultam az önkormányzatiságba.”
Ezen sikerek ellenére miért lett mégis megosztó személyiség? Mivel szereti a focit, ezen a nyelven így foglalható össze az egyik ok: Mindig jól helyezkedett a pályán, felismerte, hogy kinek kell jó labdákat adni, majd vissza is kapta, így került többször gólhelyzetbe. (Bár lesre is futott néha…) A sikerekkel együtt nőtt az irigyek száma és az ego is.
„Rózsa jelezte először, hogy nagyot változtam – nem előnyömre. Arrogáns lettem. Túlértékeltem magam. El kell most fogadnom, hogy lekezelőnek tűnhettem mások számára. Ha Rózsa józan logikájával vitába szállt velem, leintettem. Nem beszélgettem, hanem kinyilatkoztam. De az is igaz, hogy ez a keménység néha engem igazolt másokkal szemben.” Nem volt kontrollod? – kérdeztem. „Rettenetesen hittem abban, hogy jól kontrollálom magam. A viták, a konfliktusok után mindig elgondolkodom, mérlegelek. Nem vagyok gyenge ahhoz, hogy bevalljam, tévedtem, hibáztam. A felismerés, sőt a beismerés tehát megvolt, de… a változtatás… Nem mindig történt meg.
Ez a viselkedés nyilván megrendítette a házasságát. Fásultságot, ürességet hozott. A belső, kifelé nyomó erő összeadódott a külső, vonzó hatással. Megjelent a Harmadik.
TRAGÉDIÁK. „Öt év alatt három, hozzám legközelebbimet veszítettem el. Szörnyű ma is felsorolni, hát még akkoriban átélni! 2010: karjaim között halt meg édesanyám. 2013: átkarolásomban halt meg 34 évesen új párom, Ági. 2015: elment édesapám is.”
Ágit 2003-ban ismerte meg. Szép, dekoratív, 21 évvel fiatalabb nő. Értelmes, többre hivatott, hisz’ rossz körülmények közül jött. Józsi tanulásra biztatta, támogatásával el is végezte az államigazgatási főiskolát. Felnézett a sikeres, számára a „nagy férfira”. Szeretetéhsége felfokozott, önbizalma „lefokozott”. Többször kérdezte az idő haladtával: Mi lesz velünk? El kéne döntenünk. Józsi elhárította: „Nem elég bizonyíték arra, hogy szeretlek, hogy itt vagyok?!” Megfelelt neki ez a nagy felelősséggel nem járó, kényelmes helyzet. Ám tétovázása, inkább szándékos nem döntése miatt megjelentek Ági körül a hódításra kész lovagok. Az elvesztés miatti féltés, inkább a hiú ego felerősítette Józsi érzéseit. Visszahódította a nőt. A fordulat 2009 őszén következett be: Ági közölte, hogy terhes. Feszesebbé vált a konfliktus Józsi lelkében. Rózsa: Maradj velem! Ági: Állj mellém! „2010. április elején egy külföldi utamról Ágihoz mentem haza. Három hétre rá, 2010. április 27-én megszületett Kincső. De nem sok időt adott számunkra a Jóisten a boldog, zavartalan együttlétre. Ági 2011 nyarán vette észre, hogy csomó van a mellében. Nekem erről csak év végén szólt. Talán kíméletből, megfelelési kényszerből.”
A görög sorstragédiákban a vész valamilyen erkölcsi vívódás, lelki tusa, belső konfliktus miatt következik be. A pusztító lélekrák pszichoszomatikus tünet. (Lelki okokra visszamenő testi elváltozás) „Ebben halt meg édesanyám is. Áginál az örökös önelégedetlenség, a mindenáron való megfelelés lehetett az okozó. Pedig csodálatos nő és anya volt.” 2012 márciusa: műtét, utána kemoterápia. Nagyon rosszul viselte. 2013 tavasza: áttét. A kemót, a gyógyszereket, a vitaminokat elutasította. Feladta… Balatoni nyaraláson a szüleivel: „Most ülünk itt így együtt utoljára” – sóhajtotta. Utána lakodalomba voltak hivatalosak, táncpartnerének kijelentette: „Nem élem meg az év végét”.
Józsit egója most akadályt nem ismerő akarattal, elszánással űzte: „Nem lehet, hogy én ne tudjam megmenteni!” Külföldről hozatott be gyógyszereket, beszerzett keringést segítő gépet, természetgyógyászokhoz fordult, alternatív gyógymódokért harcolt. Menteni próbálta a már menthetetlent. Minden éjszakát a már eltávozni készülő párja mellett töltötte a kórházban. Még az utolsó órákban is segítségért telefonált. De… 2013. augusztus 27-én 11 óra 20 perckor Ági szemfénye – az őt szeretőknek a szeme fénye – kihunyt.
KINCSŐ. Kincs ő, valóban. „A legfontosabb életcélom az ő felnevelése. Ketten élünk, jól megvagyunk. Ő adott, ő ad erőt. Mivel kemény vagyok (az egóm), nehezen engedtem magam esendővé válni mások előtt. Egy ideig nem mondtuk ki a kislányommal, hogy anya meghalt. Helyette ahogyan szokták, ahogyan hisszük szépen megfogalmazva: fölment a mennyországba. 2014 februárjában együtt néztük a tévében a Ghost című filmet. Abban hangzik el ez a mondat: ’Mindent megadnék azért, ha mégegyszer megölelhetnélek!’ Ezt így én megismételtem, hangosan. Kincső rám nézett, s kissé fojtott hangon kérdezte: ’Anya ugye meghalt?’ Együtt sírtunk. Ez volt a gyász mélypontja, de egyúttal valami fellélegzés is.” (Ide idézem Illyés Gyula lélektani tételét: „ki szépen kimondja / a rettenetet, azzal föl is oldja.” K.Á.)
„A kislány örökölte édesanyja természetét. Ő is érzékeny, önbizalom-hiányos, hatalmas a szeretetéhsége. Ölelj meg! – kéri, s ha megteszem, százszor igényli még. Nem kérdezel rá, de olvasok sejtő, szkeptikus tekintetedből. Valóban több minőségi időt kellene töltenem vele. Viszont sokat segítettek: Anikó, Rózsa, Kincső keresztszülei.
A barátaid vagyunk, biztatták a régi cimborák is, mellette álltak. Ezt tette az új társa is. 2014 szeptemberében ismerkedett meg Anikóval, akit arra kért Kincső, Józsi kislánya, hogy szólíthassa őt anyának, hiszen jól megvannak egymással. Nem éltek együtt Anikóval, mégis 2021 őszéig tartott ez a kapcsolat. „Ő a maga módján egy entellektüel. Erős egyéniség. Sokat veszekedtünk a sok szép együttlét mellett. De két dudás ugye… Sok szemrehányást tett: Neked csak a barátok fontosak! A maga igazához ragaszkodott, s ezt egy egós férfi nehezen tudta elviselni.”
HALÁLKÖZELBEN. Háromszor. A Covid. Beszélték már a városban, hogy Horváth Józsi „odavan”. Végigjárta a kálvária néhány stációját, rálépett a halálház küszöbére. 2020. szeptember közepén, pénteki napon a Népkör utcai pedikűrösnél rosszul lett. Kiment a levegőre – levegőért. Az utcán összeesett. Eszméletlenül feküdt. Hívták a mentőt. Közben magához tért – az egója is: „Visszaküldtem a mentőt. Óriási hiba volt.” Otthon akadozott a légzése. Hétfőn bement a magánklinikára, ott ezt közölték vele: „A tüdő felől csúnya hangok hallatszanak. Azonnal a kórházba!” – közölte dr. Bujdosó Ágnes főorvos. Az elhárító, a legyőzését el nem ismerő válasza: Hagyjanak békén, csak influenzás vagyok. Bobál István – az oroszlánként Józsiért küzdő Anikó kérésére – cselhez folyamodott. Hívta: „Gyere velem, próbáljuk ki az új Hondámat!” Úgy kanyarogtak, hogy bekanyarodtak a kórházba. A gyors vizsgálatok után a diagnózis: kétoldali tüdőgyulladás. Azonnal befektették. Mivel ekkor – még a Covid kezdetén – az orvosok sem ismerték eléggé ennek a vírusnak a természetét, nem volt könnyű helyzetben kezelőorvosa sem, Ferencz-Tóth László, de rendkívül lelkiismeretesen járt el. Oxigén, s föl a Dél-Pesti Centrum Kórházba! De a mentőautó nem tudott elindulni vele, mert összeesett a keringése. Az újraélesztés drámai percei után indulás. „Már nem érnek fel vele Pestre” – szakadt ki egy lemondó sóhaj valakiből.
A második halálküszöb: a lélegeztető gépen. De ott is fogyott a levegő. „Meg fogok halni, cikázott az agyamban a riadalom villáma. Kincsőre gondoltam…” A túlélés visszaútján ott állt mellette doktor Szlávik János is – a csodát tanulmányozva. Ezután átvitték a Szent László Kórházba. „Kísérleti nyúlként” vizsgálták hajnaltól kezdve. Három-négy nap múlva lázas lett. „A lélegeztető gépen benyeltem a bacilust.” Válságstáb vette körül. Közel egy héten át küzdöttek az életéért – immár harmadszor. „Nem beszélgethetnék most veled az első életmentőim: Anikó, Bobál István, dr. Ferencz-Tóth László és dr. Kristóf Sándor nélkül. Most? Csak focizás közben érzem a nehezebb levegővételt.”
ESZMÉLÉS. „A piacról ballagtam hazafelé cekkerrel a kezemben. (Ilyet azelőtt soha nem csináltam.) Egy pár nyomába értem. Vidáman beszélgettek, azt tervezgették, hogy mit főzzenek otthon, együtt. Ez a közös cél? Ennyi? Csak ennyi!”
HIT. „Istenhitem a tragikus történetek után is töretlen. A lelkem vezet, hiszen Isten országa bennünk van. Szeretnék még, tudok is tartalmas életet élni. A sok munkám mellett mindennél jobban vágyok egy ’kerek’ családra. Nyitott vagyok egy új kapcsolatra. Ha lesz, másként lesz, mint az előzőek. Látom a kétséget a szemedben, de hidd el, tanultam a múltból, tudom az új leckét.”
UTÓ-VÉGRE. Tűnődő tartalmú ez a szállóige mindannyiunk számára: Én vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok. Legyünk bizakodóak és felelősségvállalóak életünkben ezzel a módosítással: Leszek, aki lennék!
Koltói Ádám
