3.3 C
Cegléd
2026. február 5. csütörtök
spot_img

Felhívás a platánért

Felhívást tett közzé a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Ceglédi Kistérség közösségi oldala egy platánfa megmentéséért. Korábban beszámoltunk arról, hogy a legutóbbi képviselőtestületi ülés beszámolójában a következő olvasható: „Az új termálvíz-vezeték létesítése kapcsán akadályba ütköztek a CVSE munkatársai, ugyanis a vezetéknek, – mely mind az új medencéhez biztosítaná a szükséges termálvíz mennyiséget, mind pedig az épülő sportcsarnok fűtését is kiszolgálná – a strand területén útjában áll egy platánfa, melynek kivágása az építési beruházás megvalósítása érdekében elkerülhetetlenül szükséges. Az Egyesület kijelentette, hogy a város szakembere által kijelölt helyen a kivágandó fa helyett tíz darab facsemete ültetését vállalja.”


A párt felhívásában így fogalmaz: „Pár nappal ezelőtt értesültünk a Ceglédi Panoráma cikkéből, hogy a városi strand területén található platánfák közül az egyiket ki akarják vágni, mert útjában áll egy termálvíz-vezetéknek. Megosztottuk a hírt az MKKP Zöldkutya csoportjában, és tanácsot kértünk, hogy mi mit tehetnénk annak érdekében, hogy megmentsük a fát. Nagyon hasznos ötletek, javaslatok érkeztek, de ami jelenleg a legszükségesebb, hogy legyenek olyan civilek, akik szeretnének küzdeni a fáért. Ceglédnek nincs favédelmi rendelete (legalábbis mi hosszas keresés után sem akadtunk nyomára), azt sem tudjuk pontosan melyik platán van a leendő vezeték útjában. Az is lehet, hogy ha a kivitelező egy kis plusz pénzt rááldozna az újratervezésre, akkor a vezeték ki is tudná kerülni a fát. A fát, amely akár több millió forintot is érhet. Minősített faápoló és favizsgáló ismerőseink szívesen eljönnek Ceglédre, hogy megállapítsák a fa értékét. Tehát a szakmai háttér megvan, helyi civilekre van szükség, akik fontosnak tartják, hogy megmentsenek egy fát a közösség számára.” 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...