3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Megkezdődött a kivitelezés első fázisa

A 441. sz. főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszán megkezdődött a kivitelezés első fázisa lőszermentesítéssel és területelőkészítéssel. A munkaterületen jelenleg bozót- és cserjeirtást, fakivágási, illetve régészeti feladatokat végeznek.

A NIF Zrt. beruházásában a mintegy 10 kilométert érintő projektben a 441. sz. főút egy jelentős kecskeméti szakaszát négysávosra bővítik, emellett a 445-ös kecskeméti északi elkerülő és a nagykőrösi Téglagyári utca közötti 7,29 km-en a meglévő 2×1 sávos burkolatot megerősítik.

 

A tervek szerint június elején megkezdődik Nagykőrösön a Téglagyár úti csomópont átépítése, a hónap végén pedig Nagykőrös belterületén a burkolat felújítása a Kálvin térig. A közműkiváltásokat júliusban kezdik meg mind Nagykőrös, mind pedig Katonatelep területén. A főpálya átépítését várhatóan a nyár második felében kezdik meg Nagykőrös, Téglagyári úti csomópont és az M44 gyorsforgalmi út csomópontja közötti szakaszon.

Kérjük, hogy a kivitelezés ideje alatt körültekintően közlekedjenek a szakaszon, mivel a beavatkozások forgalomtereléssel járnak majd. A NIF Zrt. a forgalmirend-változások ütemezéséről minden esetben tájékoztatja a lakosságot.

A kivitelezést a Colas Út Zrt. végzi nettó 8.495 milliárd forint értékben. A projekt a Térségi közúti beruházások (TKB) program keretében, hazai forrásból valósul meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...