Őrzik született tehetségüket. Őrzik elhivatott küzdésüket. Őrzik sikereik közérdemét. Apa és gyermekei – a sporttal éltetett Pásztor család. Az életkori ranglista vezetője, id. PÁSZTOR ISTVÁN sportszervező így jellemezte önmagukat: „Ugyan nem szeretem a lírai nagy szavakat, de az hitelesen vonatkozik ránk, hogy életünk a sport”. Ez a szenvedély vérkeringésük serkentője. A szülők néhány napra Ceglédre látogattak, az édesapával beszélgettem.
– Balatonalmádiban élünk 2017 óta. Az ottani nyaralónkat alakítottuk át. Egyrészt már nehezünkre esett az itt két hét, ott két hét, itt a dolog, ott a dolog; másrészt rábeszéltek a gyerekeink, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. István Almádiban lakik, Zsófia Győrben, Mátyás Budapesten. Ha Ceglédre jövünk, végiglátogatjuk a barátokat, s a jó emlékezet kivisz minket a temetőbe szüleink sírjához.
– Beilleszkedtetek a csak részben új lakhelyen?
– Úgymond, igen. De – főleg az elején – nagyon hiányzott az itteni légkör. S hiányzik mindmáig. Mivel a sport által sok barátot és ismerőst szereztem, a városban járva lépten-nyomon megálltam valakivel beszélgetni: „Emlékszel…?” Ott nehéz ilyen szoros kapcsolatot kialakítani részben életkorunk miatt, részben a közös emlékek híján. Nem azt mondjuk, hogy Ceglédre megyünk, hanem azt, hogy hazajövünk. Néhány barátommal telefonon cserélünk híreket, így pontosan követem a város eseményeit, nem csak a sportét. De azért ott is jó, kárpótol a szép táj.
– Az életút szinonimája számodra a sportút.
– Gyakorlatilag igen. Amikor felhívtál, visszapörgettem életem történeteit, s mindig a sporthoz jutottam. Gyermekkoromban a Dessewffy utcában laktunk, közel a változó nevű Postás, majd Építők, végül a Bem pályához. Ott töltöttem időm nagy részét, fociztunk. Apám katolikus, anyám református lévén csak úgy házasodhattak 1938-ban, ha a leendő gyermekeik öröklik a két különböző vallást. Így lett a nővérem (sajnos már meghalt ő is) katolikus, én református. Konfirmálás előtt a Vörösmarty téri imaházba jártam felkészítésre. A nagy
ablakon éppen a térre láttam, ott pedig egész vasárnap pattogott a labda, amelynek a hangja hívó jel volt a számomra. A következő alkalommal a barátoméknál átöltöztem, s foci. Igen ám, de egyszer anyám találkozott a lelkésszel: – Na, hogy halad a kisfiam? – Nem tudom, mert az első óra óta nem láttam.
– Volt családi előzménye a sportolásnak?
– Nem. Édesanyám 9 éves volt, amikor anyja özvegyen maradt, aki egyébként 14 gyereket szült, de csak 7 élte meg a felnőttkort. Anyámnak otthon kellett dolgoznia, baromfit neveltek. Édesapám olyan iparos családból származott, amely a 19-20. század fordulóján Tirolból vándorolt Magyarországra. A kovácsmester nagyapa magyarosította a Páremfejt nevet Pásztor-ra. Apám lakatosnak tanult, de felnőttként elvégezte a polgári iskolát, hogy mozdonyvezető lehessen. (Őrzöm a családi iratokat, remélem, a gyerekeink is gondoskodnak majd róluk.)
– Hogyan kergetted tovább – jelképesen is – a labdát?
– A vasútgépészeti technikumban végeztem 1966-ban, futballoztam az iskola csapatában. Utána a Hámán Kató fűtőházban motorosmozdony-szerelő lettem, Budapest II. osztályában játszottam. Ezt követően a nagykőrösi konzervgyárban targoncaszerelő voltam, a megyei II. osztályban fociztam. 1968-1970 között katonáskodtan Törökbálinton. Leszerelés után a KÖZGÉP-hez kerültem gyártásvezetői technikusként.
– De nem csak foci volt a világon…
– Kézilabda! Bekerültem az általános iskolák városi csapatába, elindultunk a járási bajnokságban. De engem ekkor már jobban érdekelt a sportszervezés, például fejelőbajnokságot „toboroztam”. A ceglédi felnőtt csapat 1970-ben az NB II-ben szerepelt. Edzőváltás történt: Imregi Ferencet Irházi Sándor követte. Felkértek szakosztályvezetőnek társadalmi munkában. A KÖZGÉP-nél egyesületi elnök is voltam két évig.
– Mikor lettél „profi” vezető?
– 1977-ben járási-városi, nagykőrösi sportfelügyelő. A járási hivatal apparátusában dolgoztam osztályvezetőként. A járások megszűnése után átkerültünk a városhoz, ott is önálló sportosztályként működtünk. 1981-ben diplomáztam a testnevelési főiskola szervezői szakán. De tanultam tovább: 1985-ben kézilabda-szakedzői képesítést szereztem. Másfél hónapra beálltam
ugyan másodedzőnek Orbán István mellé, de nem igazán állt közel hozzám az edzősködés.
– Városháza után „iskolaháza”…
– Nyársapáton tanítottam testnevelést 1989-től 1998-ig. A nyári szünetekben 10-12 napos kerékpártúrákra vittem a gyerekeket, velünk jöttek a kollégák és a szülők is. Eljövetelem után kollégám folytatta a szervezést. Ezekből az élményekből és tapasztalatokból könyvet szerkesztettem Országjáró falusi diákok címmel. Ajánlást is megfogalmaztam benne a mai pedagógusoknak hasonló akciókhoz.
– Miért léptél új „pályára” 1989-ben?
– Hogy a nyári szünidő további napjait kihasználjam és kiegészítsem a család jövedelmét. A fizikai munka nem áll tőlem távol. Amikor a KÖZGÉP-nél dolgoztam, nyáron szabadságot vettem ki, és elszegődtem dinnyerakodónak. Egy munkamenetben 10 tonna gyümölcsöt emelgettem. Szóval savanyúságkészítésbe fogtunk a feleségemmel. A kerti fóliákban annyi uborka termett, hogy anyám tanácsára lekovászoltuk. Később felvásároltunk, majd házhoz jöttek a termelők. Sok helyre szállítottunk: Kecskemétre, az 52-es úti büfékbe és éttermekbe, Dunaföldvárra, Siófokra, Veszprémbe, a Velencei-tó környékére…
– Miért hagytátok abba?
– 2000-ben visszahívtak sportfelügyelőnek, s így megváltoztak a körülményeink. 2008. március 14-én lettem volna 60 éves, de 2007-ben kértem a nyugdíjazásomat.
– Bár azt mondtad, nem kedveled a lírai bemutatást, most mégis irodalmi műből idézek: „A család… / Szülője minden nagynak és nemesnek”. (Madách Imre)
– Ez a gondolat inkább reális, de amit felidéz, az valóban érzelmekkel teli. Ilyen a feleségemmel való megismerkedés emléke is. A ’70-es évek táján a ceglédi fiatalok találkozóhelye a cukrászda volt. Három barátommal ültem ott: Ungureán Lacival, Kecskeméti Jóskával és Ivanics Bercivel. Hirtelen jött az ötlet és a tett: Menjünk a Balatonra! A siófoki Delta bárban láttam meg és kértem táncra Gyöngyit, aki a nagynénjével ült ott, nála nyaralt. Mint kiderült, a lány százhalombattai, fodrász. Még a strandon találkoztunk, aztán elváltunk. De
nekem hiányzott… Elmentem hozzá. S még a megismerkedésünk évében, 1970-ben elvettem feleségül.
– Ami szinte a világ csodája: mindhárom gyermeketek kiváló, híres sportoló lett, tehát jól „passzoltad át” nekik a labdát.
– Amikor ők találkoztak olyan családokkal, amelyekben nem sportoltak a gyerekek, csodálkoztak: Hát ilyen is lehet?!
– Mutasd be őket!
– ISTVÁN (1971) vízilabdával kezdte, de mivel akkor nem indult utánpótlás-bajnokság, beleunt az egymás közti játékba. Viszont a közös meccsnézéseinken megtetszett neki a kézilabda. Nem mondtam neki, hogy alig vártam ezt. Az akkori Mészáros iskola sporttagozatára járt, hatodikban olyan szinten kezelte a labdát, ami négy-öt évvel meghaladta életkorát. Hajózási szakközépiskolába került, játszott az ottani csapatban, de másodikban ki kellett hagynia egy évet, mert a gyors növéstől fájdalmai keletkeztek a térdében. 16 éves: elvittem a Honvédba, 18 éves: NB I-es felnőttmérkőzéseken játszott, 21 éves: az Elektromosból válogatott lett, majd leigazolta a Veszprém. Végül Balatonfüreden játszott. Remek az eredménylistája: 220-szoros válogatott, 12-szeres magyar bajnok, Európa-válogatott, világválogatott, Bajnokcsapatok Kupájában 2. hely, Tokióban, az olimpián 4. hely. Folyamatosan képezte magát, nemzetközi licencű mesteredző, 2022 nyarától a Fradi férficsapatának vezetőedzője, televíziós szakkommentátor.
A felesége versenytornász volt, most képesítése szerint nőknek tart testkultúra-foglalkozásokat: jóga, fitnesz… Emília lányuk 15 éves, a Győri ETO kézilabda-iskolájának a tanulója.
ZSÓFIA (1975) sportakrobatikával kezdett Váradi Lászlónál, de mivel 186 centiméterre nőtt, ez nem tette alkalmassá erre a sportra. Az általános iskolában nagyon jól ment neki a kislabdadobás, ebből adódott a kérdés: Nem kellene megpróbálnia a kézilabdát? Megpróbáltuk, – ez sikeres pályafutáshoz vezetett. Dunaújváros (még középiskolás): országos ifi válogatott, Kiskunhalas: meghatározó játékos, Fradi: 2-szeres bajnok. További szép eredményű „állomásai”: Madeira (Portugália), Vasas, Sassari (Olaszország), Vasas, Valencia, Santander, Valencia (Spanyolország). 2010 táján fejezte be az aktív, profi sportolást. 15-szörös válogatott, benne volt a sydney-i olimpiára készülő keretben, de bokaszalag-szakadás miatt nem utazhatott, így ő nem lett
olimpikon. Komáromban még az NB II-es női csapatnál edzősködött. 2021. április 1-jétől a női válogatott technikai vezetője.
Férje, Vogel Zsolt vízilabdaedző lett Győrben, ezért költöztek oda. Mátyás fiuk 7 éves, egy héten kétszer vízilabda-, kétszer kézilabdaedzése van.
M ÁTYÁS (1987) megtermett férfiú: 196 centi és 110 kiló. Ötévesen mumpszos lett, ebből kialakult a bal csípőjében egy rosszindulatú váladék. Akivel ez történt régebben, az egész életében járógépre kényszerült. Gondolhatod, mit éreztünk… Megoperálták. Orvosai olyan sportágat ajánlottak neki, amely nem hordozza a testsúlyt. Így lett vízilabdás. A ceglédi vízilabda-szakosztály vezetői és edzői rengeteget tettek a rehabilitációja és a pályafutása érdekében 6 és 16 éves kora között. A BVSC-be került 16 évesen, majd Szolnokra, innen hívta a Fradi, de visszament a vasutascsapathoz. Ott nyolc évig játszott, válogatott is lett. Csapattag volt Berlinben a Világ Kupán. Tokióban, az olimpián a bronzérmes csapat tagja volt.
Párja pszichológus, most sportpszichológiai szakosítót végez. Marcell fiuk két és fél éves. Még előtte a (sport)pálya, – remélem, ő is majd sikeresen járja végig.
– Hogyan tud találkozni a család?
– Nehezen. Külön naptárt vezettem: kinek mikor van edzése, mérkőzése, szabad ideje. Legutóbb a születésnapomon voltunk együtt.
– Te mivel töltöd a napjaidat?
– Amatőr asztalossá képeztem ki magam, mesterekhez jártam ellesni a szakmai fogásokat. Bolti szintű bútorokat készítek. Itt Cegléden a szüleim rendszeresen vágtak disznót, apám halála után átvettem a böllérkedést. Főleg kolbászt töltök. Ceglédről is járnak hozzám érte. A kertünk 320 négyszögöl, dombra fel, itt nem könnyű a fűnyírás és a konyhakert művelése. Sokat járok meccsekre, főleg Balatonfüredre, Veszprémbe, Matyi mérkőzéseire. S persze, ha lehet, sokat unokázom. Szóval mindig pattog a labda…
Koltói Ádám
