-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Állatviadalok szervezői ellen emeltek vádat

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt tizenöt személy ellen, akik harci ebeket tenyésztettek, majd azoknak küzdelmeket szerveztek.
Az elkövetők közül nyolcan hosszabb ideje foglalkoztak azzal, hogy staffordshire illetve pitbull fajtajellegű kutyákat tenyésztettek különböző, Pest- Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei illetve budapesti helyszíneken. Mivel az ebeket állatviadalokon kívánták használni, ahol a cél az ellenfél halálának okozása volt, ezért igyekeztek a legagresszívebb egyedeket pároztatni.


Az almokból azokat a kiskutyákat, amelyek nem mutattak elég harciasságot, az ígéretesebbnek tűnő társaik felkészítése során feláldozták. Az állatokat a kiképzésében rendszeresen futópaddal, súlynyakörvekkel, szájfeszítő fákkal, súly húzására alkalmas eszközökkel edzették. Amennyiben a viadalokon az ebek megsérültek, akkor az elkövetők őket házilag kezelték. A sérüléseket összekapcsozták, lefújták fertőtlenítővel és gyulladáscsökkentő szereket adtak be akár vénásan. Azonban még ezek a kezelések is csak a győztes kutyák kiváltsága volt. A legyőzötteket legtöbbször egyszerűen hagyták kimúlni. Állatorvosi segítséget szinte soha vagy csak akkor kértek az elkövetők, ha az adott kutya házi kezelése nem járt sikerrel, de az eb nagyobb értéket képviselt a számukra. Az állatok tartásának körülményei legtöbbször ezen túl sem feleltek meg az alapvető követelményeknek.


A tenyésztők és a hozzájuk kapcsolódó többi elkövető 2017 májusa és 2020 decembere között rendszeresen szervezett viadalokat az ebek számára legtöbbször Nyíregyháza illetve Nagykőrös környékén. A küzdelem jellemzően az egyik állat teljes harcképtelenné válásáig tartott, ami gyakran jelentette a vesztes pusztulását is. A viadalokat erre kialakított ringben tartották, ahol egy bíró és két, a kutyákat uszító személy is jelen volt. A küzdelemre nézőket is beengedtek, de emellett fel is vették azokat, hogy az eredményeket igazolni tudják. Ennek azért volt jelentősége, mert a kutyákkal kereskedtek is és a győzelmek emelték az értéküket.
Az állatviadalokon részes kutyák számos vérző és ellátást igénylő sérülést szereztek, indokolatlan szenvedésnek kitéve ezzel az állatokat. Az egyik elkövető egy viadalra még gyermekkorú fiát is magával vitte, hogy megmutassa a véres eseményt. Az elkövetőktől az eljárás során mintegy száz kutyát foglaltak le.
Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség számos rendbeli gerinces állat állatviadalra történő tenyésztésének vétsége, minősített állatkínzás bűntette és tiltott állatviadal szervezésének bűntette valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.
Budapest, 2022. június 16.
Pest Megyei Főügyészség

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...