19.4 C
Cegléd
2026. augusztus 13. csütörtök
spot_img

Megmarad a kisposta

Mint arról korábban írtunk, a Magyar Posta bezárni készült a Várkonyi utcai kispostát. Erről dr. Csáky András polgármester tájékoztatta a lakosságot. A terület önkormányzati képviselője Károly Ferenc azonban nem nyugodott bele a helyzetbe, hanem tárgyalásokat kezdeményezett a szolgáltatóval. Úgy tűnik, eredményre vezetett a lakossági és képviselői aktivitás, mert Károly Ferenc ma örömhírt osztott meg a közösségi oldalán:

„Örömmel tájékoztatom az Újvárosi körzet és Cegléd Város többi részének lakóit, aki a Várkonyi István utcai “kis postában” intézte ügyeit nap, mint nap, hogy 2022. Október 1-től továbbra is marad a kis posta a helyén és várja ügyfeleit a megszokott módon. Bár júliusban csak tájékoztatást kaptunk, hogy egy hollóval kevesebb lesz a városban (a Magyar Posta döntése alapján bezárásra kerül az egyik legforgalmasabb posta), de ahogy jeleztem Önöknek, nem hagyott a helyzet nyugodni. Sikerült minden követ megmozgatva elérni, hogy tovább maradjon az Újvárosi kis posta. Azt gondolom, hogy a legnagyobb nyertesei a “kis posta ügynek” Cegléd város ebben a körzetben lakói, azok az idős vagy dolgozó emberek, akik a továbbiakban is a Várkonyi István utcai postán tudják igénybe venni a szolgáltatásokat. Köszönöm szépen a felek hozzáállását, elkötelezettségét, hogy közösen sikerült megoldást találnunk körzetem lakóinak egyik égető problémájára.” – tolmácsolta köszönetét a képviselő.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...